Új szemesztert indított az SAP és a MAVE a felsőoktatási hallgatóknak

forrás: Prím Online, 2014. március 12. 13:29

Tízedik szemeszterét indította el a felsőoktatási hallgatók számára az SAP és a Magyar Villamosmérnök-és Informatikus-hallgatók Egyesülete (MAVE). A kurzusra bármely hazai felsőoktatási intézményből lehetett jelentkezni.

A 300 fő részvételével elstartolt szemeszteren a hallgatók megismerkednek a SAP főbb munkaterületeivel, a vállalatirányítási rendszerek működésével. Betekintést nyerhetnek továbbá a szoftvercég hazai leányvállalatánál folyó terméktervezési és fejlesztési folyamatokba, valamint a tanácsadási és terméktámogatási munkába az SAP gyakorló szakembereinek tolmácsolásában.

 

Az előadások után tesztet lehet kitölteni, melyek alapján a legjobb teljesítményt nyújtók térítésmentes gyakorlati képzések közül választhatnak. 40 főt a fejlesztési tanfolyamon, 20 főt a pénzügy, a logisztika az emberi erőforrás modulok területén várnak. Az egyhetes intenzív kurzusokat is teszt zárja, melyek sikeres teljesítéséről az SAP Hungary Kft. oklevelet állít ki.

 

A program célja, hogy értékes tudásanyaggal gazdagítsa a résztvevő hallgatókat. Markus Hilken, az SAP hazai fejlesztő, és támogatási központjának igazgatója elmondta, hogy az eddigi szemeszterek során több mint 2000 hallgató regisztrált a programba, mely azt mutatja, hogy a hagyományos, felsőoktatási képzés mellett is van igény az alapszintű SAP tudás közvetítésére is.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05