Online reklám: növekszik a bannerkampányok szerepe és hatása

forrás: Prím Online, 2014. szeptember 9. 11:36

A hirdetők célja, hogy egyre hatékonyabban tudják személyre szabni ajánlataikat, a hirdetési technológia ezáltal a „hirdetéskivédés” előtt jár - mondta a Napközben szerdai adásában nyilatkozó üzleti tanácsadó.

Az összegyűjtött adatok jól mutatják, hogy az online marketing üzenetek észlelése és hatékonysága megváltozott, a bannerkampányok hatása és szerepe egyértelműen növekszik.

Az online forgalmi adatok elemzése szerint a felhasználók a reklám megjelenése után húsz perccel mutatnak érdeklődést a hirdetményben közöltek iránt, és ez néhány órán át fennmaradhat, a reklámmal kapcsolatos információk keresése leggyakrabban a megjelentést követő három órán belül történik. Vannak azonban olyan reklámok is, például az internet- és telefonszolgáltatásokat hirdetők, hét napig is megmaradnak a felhasználók emlékezetében.

Ambruszter Géza, a Gemius Hungary üzleti tanácsadócég vezetője a Napközben adásában azt mondta, régebben, amikor az online hirdetés még újdonság volt, és kevesebb is volt belőle, inkább rákattintottak az emberek kíváncsiságból.

Manapság, amikor sokak már inkább idegesítőnek, mint érdekesnek látják a számítógépük képernyőjén felbukkanó hirdetéseket, egyre kevesebb a közvetlen rákattintás. A bannerek így is hatékonyak, egyszerűen azáltal, hogy látják őket a felhasználók.  Azt sem szabad elfelejteni, hogy a reklámok információkat is hordoznak, tehát az akciókról, új termékekről, mégiscsak ezekből tájékozódnak az emberek – fogalmazott.

Ambruszter Géza szerint az emberek általában azért tartják idegesítőnek a reklámokat, mert azok olyan dolgokról szólnak, amik őket nem érdeklik. Ha az újabb technikáknak köszönhetően, a világhálón személyre szabott hirdetéseket kapnak, akkor meg az a baj, hogy zavarja őket a netes tevékenységük követése – ami alapján az adott reklámokat kapja. A cégvezető azonban hangsúlyozta, hogy a személyiségi jogokat be kell tartani, vagyis egyént nem lehet azonosítani, miközben a személyre szabott reklámozás a hirdetőnek és a fogyasztónak is érdeke. Érdekes, hogy az ember szereti is, meg fél is attól, ha neki szól az üzenet – mondta.

A tanácsadó szakember hozzátette, a reklámozók arra törekszenek, hogy a felhasználó lehetőleg ne tudja blokkolni a hirdetéseket. A cél – amire nagyon sok kutatás irányul –, hogy egyre hatékonyabban tudják testre szabni az ajánlatokat, a hirdetési technológia ezáltal a „hirdetéskivédés” előtt jár.

Ambruszter Géza arra is felhívta a figyelmet, hogy a felhasználók nagyon sok esetben a reklámoknak köszönhetik, hogy ingyen tartalmakhoz jutnak a neten, például hírekhez. A hirdetés tehát az annak felületet biztosító médiumnak is jó, vagyis a reklámok fennmaradása szinte minden piaci szereplőnek érdeke.

 

Forrás: Kossuth Rádió, Napközben / hirado.hu

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05