Közel 50 milliós befektetést kapott a Helpy

forrás: Prím Online, 2016. március 18. 13:38

A Drukka startup stúdió mintegy féléve indította útjára az online takarítás közvetítés területén hazánkban és Kelet-Közép-Európában is hiánypótló Helpy-t. A dinamikusan fejlődő startup már havi szinten több száz ügyféltől kap megrendelést.

Az eddigi sikerekre és a menedzsment terveire alapozva a Conor Seed Capital Kockázati Tőkealap most 150 ezer eurót (közel 50 millió forintot) fektetett a cégbe. A tőkeinjekció célja a nemzetközi terjeszkedés előmozdítása.

 

Tőlünk nyugatra az online takarításközvetítés már jelentős piaccal bír és dinamikusan fejlődik. Az USA-ban, Kanadában, az Egyesült Királyságban és Németországban már több techvállalkozás indult el ebben a szegmensben, melyek közül a legsikeresebbek – a Helpling, a Hassle, vagy a Handy – a befektetők számára is vonzóak, hiszen a három cég átszámítva összesen több tízmilliárd forintnyi tőkéhez is hozzájutott már.

 

A magyar Helpy tavaly szeptemberben indult, és azóta már több ezer ügyfélnek nyújtott szolgáltatást egyelőre Budapesten, Győrben és Szegeden. A startup profilja nemcsak hazánkban, hanem a kelet-közép-európai régióban is egyedülálló, így jelentős tér kínálkozik a nemzetközi terjeszkedésre, amit az alapítók ki is akarnak használni.

 

Közel 50 milliós befektetés régiós növekedésre

A Central Fund Tőkealapkezelő kötelékébe tartozó Conor Tőkealap nemrégiben 150 ezer eurót (közel 50 millió forintot) fektetett a startup-ba. A finanszírozás felhasználásával a Helpy a közép-kelet-európai piacokat tervezi meghódítani. 

 

„A Conor Tőkealap az utóbbi években mintegy 30 befektetést hajtott végre növekvő hazai startup vállalkozásokba. Büszkék vagyunk, hogy a Helpy pénzügyi és szakmai partnerei lehetünk a hazai és regionális növekedési potenciál kiaknázásában. A befektetési döntésünket a Helpy dinamikus csapatára és átgondolt, analitikailag is alátámasztott növekedési terveire alapoztuk” – hívta fel a figyelmet Krausz Zoltán befektetési igazgató.

 

„A Helpy mintegy fél év alatt jelentős növekedést ért el a menedzsment elkötelezettsége és a Drukka startup stúdió által alkalmazott, növekedés fókuszú módszereknek köszönhetően. A szolgáltatás hamarosan Debrecenben, Pécsett és Miskolcon is elérhető lesz, és ezzel párhuzamosan a nemzetközi terjeszkedést is megkezdjük. Az online takarítás közvetítés egyre elfogadottabb itthon, a rendszerünk pedig teljesen transzparens, hiszen a felhasználók publikusan értékelhetik, hogy mennyire elégedettek a szolgáltatásunkkal” – mondta el a startup vezetője, Csillik Timur.

 

Újabb sikeres Drukka projekt

A Drukka egy hazánkban teljesen új koncepciót kíván meghonosítani a magyar piacon. A startup gyár, vagy startup stúdió modell lényege, hogy az innovatív ötletek megvalósításához nem csupán a kezdeti tőkét biztosítják, de komoly szakmai hátteret is. A stúdió párhuzamosan több startupot épít, a szakértő segítséget pedig egy állandó, profi fejlesztőkből, üzletfejlesztőkből, mentorokból és marketingesekből álló csapat biztosítja. 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09