Multi minőség startup áron: ENGINY néven új, startupokkal foglalkozó divíziót indít a FLOW PR

forrás: Prím Online, 2016. november 5. 10:35

Startupoknak, valamint kis- és középvállalkozásoknak nyújt integrált szolgáltatást a FLOW PR új divíziója. Az ENGINY az induláskor, az ügyfélszerzésben és a befektetők elérésében segíti az ügyfeleit, akik a rendelkezésükre álló órakeretet tetszés szerinti ütemezésben hívhatják le. A divízió elsőként a Drukka Startup Studioval kötött stratégiai együttműködést, így több nemzetközi terjeszkedés előtt álló startup – köztük a Tickething és az EZ Expressz – kommunikációjáért felel a jövőben. 

Az ENGINY induló startupoknak, valamint kis- és középvállalkozásoknak kínál integrált kommunikációs csomagot: ügyfelei ugyanazokat a szolgáltatásokat vehetik igénybe, mint a FLOW PR multinacionális partnerei. Fontos különbség azonban, hogy az ügyfelek az első hat hónapos időszakban jelentős árkedvezményt kapnak, ráadásul tetszőleges ütemezés szerint hívhatják le a rendelkezésükre álló órakeretet. Felhasználhatják stratégiaalkotásra, arculattervezésre, szövegírásra, sajtó- és rendezvényszervezésre, valamint teljeskörű online- és közösségi média menedzsmentre is: bármilyen feladatra, amire szükségük van az indulásnál. 

 

Az ENGINY többféle alapcsomagot kínál, de nyitott az egyedi megállapodásokra is, hogy a szolgáltatás minél inkább illeszkedjen a megrendelő igényeihez. 

 

„Feltérképeztük, hogy mit engedhet meg magának egy induló startup vagy egy kisvállalkozás, és a visszajelzések alapján alakítottuk ki a szolgáltatáscsomagunkat. Az első periódusban jelentős árkedvezményt adunk, a médiapartnereinkkel együttműködve pedig kreatív és költséghatékony kampányokat tudunk letenni ügyfeleink asztalára” - magyarázta Halász Ambrus kreatív igazgató, aki arra is rámutatott: az új divízió létrehozásával a FLOW PR minden tehetséges, vállalkozó szellemű fiatalt szeretne támogatni a kibontakozásban. „Egy startup sikeres elindulásának a professzionális kommunikáció éppúgy alapfeltétele, mint egy eredeti ötlet vagy egy jó üzleti terv” – tette hozzá az ENGINY vezetője. 

 

Amennyiben az első féléves időszak mindkét fél számára sikeresen zárul, és a kampány eredményessége az ismertségnövelés mellett az értékesítésben is kimutatható, az ENGINY személyre szabott ajánlatot ad ügyfeleinek a közös munka folytatására. 

 

 

Startupok a világsiker kapujában – így fest a Drukka portfóliója

Az ENGINY stratégiai partnere a Drukka Startup Studio, amely 2015-ben csaknem 10 cég indulását támogatta: közülük már 5 kapott ún. seed-befektetést (kb. 50-130 millió forint értékben). Jelenleg 8-10 kezdeti fázisban lévő startupot segítenek, és még az idén tervezik további 5-6 elindítását. 

 

„A Drukkát már az ötlet megszületésének pillanatában felkereshetik a tehetségek, ugyanis az a célunk, hogy minél több, ún. preseed fázisban lévő vállalkozásnak segítsünk. Bízunk benne, hogy a portfóliónk sikere ösztönzőleg hat azokra, akiknek épp a kezdeti lépések során lenne szükségük támogatásra” – magyarázta Bohner Tamás, a Drukka alapítója.  

 

A Drukka segítette többek között a Tickething, az EZ Expressz, a Rendi és a Neatly piacra lépését: a pár hónap alatt felépített startupok ma már a nemzetközi terjeszkedéseket készítik elő. 

 

A Tickething egy olyan online piactér, amelyen koncertekre, színházi előadásokra és egyéb eseményekre szóló, feleslegessé vált jegyek cserélhetnek gazdát. Az áprilisban indult startupnak már több ezer regisztrált felhasználója van, és közel kétezer jegyet hirdettek meg az oldalon keresztül.

 

Az EZ Expressz egy újgenerációs futárszolgálat, amely kedvező áron nyújt közösségi szolgáltatást, és a rendelés szállítását Budapest területén akár 90 percen belüli teljesítéssel vállalja. A májusban indult szolgáltatás csomagrendeléseinek száma átlagosan havi 10%-os növekedést mutat. 

 

A Rendi az első magyar online takarítás közvetítő: Magyarországon már több mint 100 vállalkozóval dolgozik együtt, a havi megrendelések száma pedig meghaladja az ezret. A startup idén ősszel kilépett a lengyel piacra.  

 

A Neatly lakástextíliák beszerzését, tisztítását, vasalását, illetve szállítását vállalja, sőt egy lakás teljes felszereléséhez szükséges textíliák bérbeadását is lehetővé teszi. A cég jelenleg több mint 120 apartman textíliáit kezeli, és az indulás óta már több ezer megrendelést teljesített. A tervek szerint a Neatly december elején elindítja szolgáltatását Bécsben is.

 

A stratégiai együttműködés keretében a startupok kommunikációját az ENGINY segíti. 

Kulcsszavak: Drukka startup ENGINY FLOW PR

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05