A LEGO Csoport elérte 100%-ban megújuló energiaforrás célkitűzését három évvel a tervezett idő előtt

forrás: Prím Online, 2017. május 20. 10:43

Az elmúlt négy évben a LEGO Csoport 6 milliárd dán koronát fektetett szélerőművekbe, amelynek eredményeképpen mostanra elérte, hogy energiafelhasználásának 100%-át megújuló energiaforrásokból biztosítsa. Ennek megünneplésére a LEGO Csoport megépítette az eddigi legnagyobb LEGO kockákból álló szélturbináját, amely a Guinness Rekordok közé is bekerült, egyúttal világszerte felhívja a gyermekek figyelmét arra, hogy ők is alkossák meg a saját megújuló energia megoldásukat.

2012 óta támogatja a LEGO Csoport több mint 160 megawatt megújuló energia termeléséhez kapcsolódó fejlesztéseket. Legutóbbi befektetésük során a Burbo Bank Extension-ben – amely egy, az angliai Liverpool partjainál található szélfarm - szereztek 25%-os részesedést. A szélfarm, amely hivatalosan tegnap kezdte meg működését, több mint 230 000 brit háztartásnak az energiaellátását fogja biztosítani.

 

„Azon dolgozunk, hogy pozitív hatással legyünk a bolygóra, így rendkívül örülök a Burbo Bank Extension szélfarm felavatásának. Ez a fejlesztés azt is jelenti, hogy 100%-ban megújuló energiát használunk, három évvel a célkitűzés előtt. A partnereinkkel együtt a továbbiakban is tervezünk a megújuló energiába fektetni, hogy szebb jövőt biztosítsunk a jövő építőinek.” - mondta Bali Padda, a LEGO Csoport vezérigazgatója. 

 

A LEGO Csoport tulajdonában lévő megújuló energiaforrások teljesítménye meghaladja a LEGO gyárak, üzletek és irodák teljes energiafelhasználását. 2016-ban a több mint 75 milliárd LEGO kocka legyártásához és eladásához világszerte több mint 360 gigawattóra energiát használt a LEGO Csoport.

 

A „100%-ban megújuló energia” mérföldkő célkitűzést a LEGO Csoportnak a WWF Climate Savers-szel közösen kialakított programja inspirálta. A LEGO Csoport több partnerével együtt a megújuló energiaforrásokba történő befektetések támogatása érdekében csatlakozott a RE100-hoz, egy globális kezdeményezéshez, amelyben a résztvevő cégek elkötelezettek a 100%-ban megújuló energia használatának irányába.

 

A gyermekek bevonása és inspirálása

A megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos tudatosság és figyelemfelkeltés érdekében a LEGO Csoport megépítette a világ legnagyobb szélturbináját, amely Guinness Rekord címet is nyert. A 7,5 méter magas építmény 146 000 LEGO építőkockából áll, tisztelegve a világon működő legnagyobb, 200 méter magas Burbo Bank Extension szélfarm turbinája előtt. 2017 nyarától a LEGO szélturbina az angliai LEGOLAND Windsor Resort területén lesz megtekinthető.

 

A gyermekek inspirálása és a környezeti problémák fontosságának hangsúlyozása érdekében a LEGO Csoport több száz gyereket hívott meg Liverpool térségéből, és több milliót a LEGO Life oldalakon keresztül, hogy részt vegyenek a projektben. A gyerekeket arra biztatták, hogy építsenek egy szerkezetet, amely felfogja a szelet és a mindennapokban használható energiává alakítja.

 

„A gyermekek példaképek számunkra, és ahogyan lépéseket teszünk annak érdekében, hogy csökkentsük a cég környezeti hatásait, úgy fogjuk a továbbiakban is inspirálni őket az egész világon, hogy részt vegyenek a környezeti és szociális problémák megoldásában.” - mondta Bali Padda.

 

 

A tevékenység részeként a gyerekek a világ minden pontjáról csatlakozhatnak a LEGO Planet Crew csapatához a LEGO.com oldalon, ahol részt vehetnek abban a küldetésben, amely a bolygó megvédését tűzi ki célul a következő nemzedékek számára, valamint megoszthatják gondolataikat a számukra legfontosabb, társadalmi felelősségvállalásról szóló ügyekkel kapcsolatban.

 

Burbo Bank Extension tények

  • A Burbo Bank Extension szélfarm a DONG Energy (50%) és partnere, a PKA (25%), valamint a LEGO Csoport leányvállalata, a KIRKBI A/S (25%) részvénytársasága.
  • A szélfarm 7 kilométerre található Liverpool partjaitól, a 258 megawatt kapacitás elegendő 230 000 angliai háztartás energiaellátásának biztosítására.
  • A szélfarm 32 db MHI Vestas V164-8.0 MW szélturbinából áll.
  • A KIRKBI A/S körülbelül 3,3 milliárd dán koronát (375 millió angol fontot) fektetett a szélfarm építésbe, amellyel a teljes szélfarmokra költött összeget 6 milliárd dán korona fölé emelte.

 

A LEGO Csoport „100%-ban megújuló energia” programjáról

  • 2012 óta a LEGO Csoport megbízásából a KIRKBI A/S körülbelül 6 milliárd dán koronát fektetett megújuló energiaforrásokba, amely 162 megawatt-tal egyenlő.
  • A Burbo Bank Extension mellett a KIRKBI A/S tulajdona a németországi Borkum Riffgrund 1 szélfarm 31,5%-a, amely 312 megawatt tiszta energiát biztosít 320 000 háztartásnak.
  • 20 000 napelemet szerelnek fel a kínai Jiaxing LEGO gyár tetejére, amelyek majdnem hat gigawatt energiát fognak termelni évente. Ez lefedi több, mint 6000 kínai háztartás energiaigényét.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09