Az ABB bemutatja a YuMi robotcsalád legújabb tagját

forrás: Prím Online, 2017. november 30. 13:38

YuMi, a világ első valóban együttműködő kétkarú robotjának sikerét követően az ABB már a hivatalos megjelenés előtt bemutatja egykarú együttműködő robotját, amely kivételes ipari képességei mellett sokkal kisebb helyigénnyel is rendelkezik.

Az ABB a 2017-ben, Tokióban megrendezett “iREX 2017” Nemzetközi Robotikai Kiállításon mutatja be legújabb együttműködő robotját, ezúttal az egykarú változatot. Mint azt a nevük is jelzi, az együttműködő robotokat arra tervezik, hogy az üzemekben az emberekkel együtt dolgozva növeljék a termelékenységet, és támogassák az átállást az egyedi igényekre szabott termékek tömegtermelésére. A robot hivatalosan 2018-ban kerül kereskedelmi forgalomba.  

 

YuMihoz, a kisméretű alkatrészek szerelésére kifejlesztett, a piacra 2015-ben bevezetett robothoz hasonlóan, az új robot hasznos terhelése is 500 gramm, és kompakt kialakításának köszönhetően könnyen integrálható már meglévő szerelősorokba, így segítségével növelhető a termelékenység. Az új robot szintén alkalmas lesz „lead-through” programozásra, ami feleslegessé teszi az üzemeltetők speciális képzését. 

 

 

„YuMi sikere messze túlszárnyalta a várakozásainkat. Eredetileg kisméretű alkatrészek összeszerelésére terveztük, de rendkívül sokoldalúnak bizonyult: ki tudja rakni a Rubik-kockát, tud szusit készíteni, képes ajándékokat csomagolni, de akár zenekart is tud vezényelni.  YuMi óriási sikerét látva arra számítunk, hogy az új, egykarú robot is hasonlóan kedvező fogadtatásra talál a piacon, különös tekintettel arra, hogy kifejezetten vevőink kérésére fejlesztettük ki” - nyilatkozta Sami Atiya, az ABB Robotika és Gyártásautomatizálás divíziójának vezetője.  

 

„Folytatjuk az együttműködő robotok portfóliójának kiépítését” – mondta Per Vegard Nerseth, az ABB Robotics ügyvezető igazgatója. „A legújabb robot régen várt tagja a „jövő gyárát” szolgáló termékek családjának, amellyel ügyfeleink üzleti növekedést érhetnek el, hogy sikeresek legyenek abban a korban is, amit az egyedi igények szerint kialakított termékek tömegtermelése jellemez.  Az új robot képességeinek és az ABB Ability platformunk digitális megoldásainak kombinálásával ügyfeleink az üzemeikben a hatékonyságot és a megbízhatóságot a következő szintre emelhetik.”  

Kulcsszavak: automatizálás robot YuMi ABB

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05