2020-ra az unió teljes energiafogyasztásának akár 2-3%-át is az adatközpontok tehetik ki

forrás: Prím Online, 2019. március 19. 15:59

Rohamosan terjednek az adatközpontok a skandináv, hidegebb országokban, ahol a hűtésen rengeteg energia spórolható meg, de a magyar adatközpontok közül is vannak, amelyek sok területen állják a versenyt.

Egyre inkább meghatározó trend, hogy új adatközpont építésekor, hogy kiemelten figyelembe veszik az ország átlaghőmérsékletét is. A hűvösebb klíma miatt jelentős energia- és költség megtakarítás érhető el a szerverszobák hűtése során. “Az adatközpontok üzemeltetésének egyik fő költségtényezője a klimatizáció, a gépterem megfelelő, 20 fok körüli hőmérsékletének egyenletes biztosítása. Fontos kérdés mindez azért is, mert egyes előrejelzések szerint jövőre az Európai Unió teljes energiafogyasztásának 2-3%-át teszi majd ki az adatközpontok fogyasztása.” - mondja el Hajmási Gergely a szerverspecialista ServerGarden kereskedelmi vezetője. „A megtakarítások mellett a skandináv országok jól példáznak egy másik nemzetközi trendet, egyre fontosabb a környezettudatos, zöld gondolkodás. Svédországban például tudatosan építettek lakóparkot az adatközpont mellé, és az ott termelődő hővel fűtik a házakat. Persze mindez gazdaságilag is előnyös. Ha ebben a versenyben nem szeretnének lemaradni az adatközpontokat üzemeltető hazai vállalatoknak bizony nagyon komolyan figyelniük kell, hogy tartsák a lépést technológiában.” – értékelte a szakember.

 

Magyar cégnek magyar szerverparkot? 

Sok szempontból álljuk a versenyt.

Bár a globális óriás cégek - mint például a Facebook, Google vagy az Amazon - számára valós lehetőség, hogy kihasználják a geográfiai előnyöket, a hazai kis- és középvállalatok többségének nem jelent igazi alternatívát távoli országba költöztetni a szervert. „Tapasztalataink azt mutatják, hogy a szerverpark fizikai közelségét, az értékes cégadatok magyar területen tartását, az ismert jogi környezetet és főleg a magyar nyelvű kapcsolattartást nagyon sokra értékelik a magyar vállalkozások vezetői. A jó hír, hogy a hazai szerverparkok közül is vannak, amelyek élen járnak az energia hatékonyságban, környezettudatosságban, melyek előnyeit, például az energia spórolással járó alacsonyabb költségeket, a magyar ügyfelek is élvezhetik.” – mondta el ServerGarden kereskedelmi vezetője. 

 

Még a legmodernebb hazai adatközpontok sem érhetik utol a hidegövi skandináv országokat energiahatékonyság szempontjából, de globális viszonylatban ezen a területen is jól szerepelnek és minden egyéb technikai szempont tekintetében is képesek felvenni a versenyt, akár a skandináv vetélytársakkal is. „Technológiai háttér, biztonság, áramellátás vagy éppen 7/24 órás rendelkezésre áll területén bármelyik nyugati vagy skandináv szerverparkkal képesek vagyunk felvenni a versenyt. Azonban tény, nem mindegy, hogy egy vállalat melyik szolgáltatót választja partnerül. A legjobb szerverparkokban az IT-infrastruktúra felügyeletéért és az esetlegesen felmerülő hibák elhárításáért állandóan, hétvégén, éjjel és ünnepnapokon is elérhető operátori ügyelet felel. Emellett azok a vállalatok, akik nemcsak az állandó hűtés és áramellátást akarják biztosítani a szerverüknek, akár teljes körű rendszerüzemeltetési szolgáltatást is igénybe vehetnek. Ennek során a céges szerverek működéséről teljes egészében az adatközpont szakemberei gondoskodnak, levéve az IT terhek jelentős részét a vállalatról” – foglalta össze Hajmási Gergely.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09