Biztonságos Internet Nap 2020

forrás: Prím Online, 2019. december 12. 16:51

Napjainkban nem csak a gyerekeknek jelent kihívást a biztonságos internethasználat. Egyre komolyabb feladat jut a szülőknek és a pedagógusoknak, azaz a családnak és az iskolának. 

Az internethasználat és –biztonság új, 21. századi tendenciái komoly fejtörést okoznak a szülőknek és a pedagógusoknak, hiszen a hagyományos, jól bevált szabályozási módszerek már nem minden esetben tűnnek életszerűnek. Ezek a gyakran kudarcként megélt tapasztalatok egyre jobban beárnyékolják az internet egyébként igen pozitív és hasznos oldalát. A Biztonságos Internet Nap célja elsősorban az, hogy a gyerekek és fiatalok körében népszerűsítse a digitális eszközök tudatos használatát pozitív célokra, ugyanakkor lehetőséget teremtsen és buzdítsa őket olyan pozitív tartalmak létrehozására, melyeket később a családban, iskolában, barátokkal is tudnak használni. 

 

Éppen ezért a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint a Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciumvezetője, a 2020-as Biztonságosabb Internet Nap alkalmából offline játékkészítő és videópályázatot ír ki hazai általános és középiskolások számára. 

 

Játékkészítő pályázatuk célja a gyerekek kreativitását kihasználva olyan, gyerekek által megtervezett offline játékok tárházát kialakítani, amelyekkel majd az osztályban, barátokkal, családi körben is játszani lehet. A társasjáték egy olyan strukturált szociális tevékenység, melynek során a gyerekek számos, a későbbi életük során fontos készségüket fejlesztik. A játék segíti a másokhoz való pozitív viszonyulást, a kommunikációt, a kritikus gondolkodást, az információk elemzését, a problémamegoldást, a szabályokhoz és szociális normákhoz való igazodást. Ezekre a készségekre mind szükségük van a gyerekeknek ahhoz, hogy a kibertérben hozott döntéseiket is mérlegelni tudják, és tudatos felhasználóvá váljanak. 

 

Videópályázatukkal azt szeretnék elérni, hogy a fiatal felhasználók megtalálják a saját válaszukat arra a nagyon fontos kérdésre, hogy az internethasználatban vajon megmutatkoznak-e generációs különbségek a felhasználók között.  

 

 

Verseny leírása

1. Játékkészítő pályázat (offline játékok)

Téma: Ismerd meg jobban a téged körülvevő kiberteret! 

Pályázni lehet: 

   – társasjátékkal, kártyajátékkal, logikai fejtörővel, keresztrejtvénnyel,

   – egyéni vagy csapatmunkában. Egy pályázó akár több játékot is beküldhet.

A beküldött játékoknak tartalmaznia kell (játéktól függően): játékleírás, játékszabályok, kellékek, játéktábla, kártyalapok, lépegetők, dobókocka. 

A játék grafikáját is a gyerekeknek kell megtervezniük, megrajzolniuk.

 

2. Videópályázat

Téma: Másképp viselkednek-e a kibertérben a felnőttek? Ha igen, szerinted miért?

A pályázatra olyan, maximum 3 perces kisfilmeket várnak, melyből kiderül a pályázó véleménye és válasza arra a kérdésre, hogy mitől lehet más egy felnőtt médiafogyasztási szokása, mint egy gyereké.

A videónak tartalmaznia kell a válasz kifejtését, az érvelést. A szakmai zsűri a témamegjelölésnek megfelelő, valós problémákat (generációs különbségek) felvető videókat pontozza.  

 

Kik jelentkezhetnek?

  • Általános iskola alsó tagozatos tanulói (1-4. évfolyam)
  • Általános iskola felső tagozatos tanulói (5-8. évfolyam)
  • Középiskolai tanulók (9-12. évfolyam)

 

Határidők

Beküldési határidő: 2020. január 31., éjfél

Díjazás: A beérkezett munkákat szakmai zsűri bírálja el. A győztesek pénzjutalomban részesülnek és értékes nyereményekkel gazdagodnak, továbbá meghívást kapnak a Biztonságosabb Internet Nap központi rendezvényére, ahol a nyertes játékokat a résztvevők ki is próbálhatják. A rendezvény időpontja 2020. február 11., helyszíne Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A részletekről a győzteseket időben értesíteni fogják!

 

Mindkét kategóriában (játékkészítő és videópályázat) két-két korcsoportban díjazzák a pályamunkákat: külön az általános iskolásokat, és külön a középiskolásokat.

I. díj: 50.000 Ft

II. díj: 40.000 Ft

III. díj: 30.000 Ft

IV- VII. díj: 10.000-10.000 Ft

 

A pályamunkákat később a Safer Internet Program keretében felvilágosító, figyelemfelkeltő céllal szeretnék használni, terjeszteni, erről beleegyező nyilatkozatot fognak aláíratni az alkotókkal. 

 

Lebonyolítás

A pályaműveket mindkét kategóriában a SID2020@gyermekmento.hu címre várják!

Eredményhirdetés: 2020. február 11. (A nyerteseket külön értesíteni fogják!)

Díjátadás: Budapest, 2020. február 11. 

A jelentkezési lapon kívül kérik, hogy minden pályázó küldje el a hozzájárulási nyomtatványt is!

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05