Workshop sorozatot indít a Wild Code School

forrás: Prím Online, 2020. február 7. 12:58

A Wild Code School nemzetközi programozó iskola sikeres budapesti startolását követően áprilisban újabb kurzust indít, addig pedig ingyenes tematikus workshop sorozattal és hasznos networking lehetőségekkel várja az érdeklődőket. Az iskola legfrissebb alumni elemzéséből kiderül, hogy a junior programozók legnagyobb felvevő piaca jelenleg Franciaország, de egy kezdő Berlinben keresheti a legtöbbet.

A Wild Code School innovatív európai campus hálózat, mely angol nyelvű, a hagyományostól eltérő on-the-job webfejlesztő képzést kínál január óta Budapesten is. Az iskola 2014-es nyitása óta valamivel több, mint 2000 diák végzett az öthónapos képzésen, akik közül 90% talált 2-3 hónapon belül állást. Erre a mintára alapozva, valamint a hazai hallgatói összetételt és bootcamp piacot vizsgálva az iskola most a legfrissebb adatokat osztja meg.

 

Egy kis történelem: az első bootcampek 2013-ban indultak Észak-Amerikában, és hallgatóik száma 1-2 év múlva még alig haladta meg a 2 ezer főt. 2017 nyarára már 95 bejegyzett coding bootcamp működött, s már csaknem 18 ezren vettek részt az átlagosan 3 hónapig tartó képzéseken. A coding bootcamp műfaja Magyarországon 3-4 éve létezik. 

 

 

A magyarországi hallgatók alapvetően a munkaerőpiacon már tapasztalatot szerzett, általában a 21-45 év közötti korosztályból kerülnek ki, s többségük semmilyen szoftverfejlesztői előképzettséggel nem rendelkezik. A kezdő programozók jó fizetésről álmodnak, a karrierváltás sokszor történik a jobb anyagi lehetőség reményében. A Wild Code School adatai szerint a legtöbbet, évi 43,000 eurót Berlinben, majd cca évi 40,000-et Londonban és Párizsban kereshetik. Ezután következik Brüsszel és Dublin évi 35 ezer euróval, majd a középmezőny, Milánó, Madrid, Barcelona és Bukarest 25-25 illetve 20 ezer euróval. Budapest egyelőre a lista végén áll évi 19,000 eurós kezdő fizetésekkel, s csak Lisszabont előzi meg, ahol egy junior programozó évi 17 ezer eurót kereshet. A kezdő programozók legnagyobb felvevő piaca a Wild Code School esetében Franciaország és Németország. A frissen végzettek általában nagyobb céget keresnek, olyat, ahol tovább tudják fejleszteni és erősíteni a megszerzett tudást, de a kevésbé kezdők sokszor szabadúszóként folytatják.

 

„Az üzleti élet egyre jobban támaszkodik a technológiai megoldásokra, a vállalatok digitális transzformációja jelen időben zajlik.” – mondja Szittya Márton a Wild Code School Budapest üzletfejlesztésért felelős menedzsere. „A jövőben az ipar különböző területein, sőt, a politikában is még nagyobb szerep jut majd a szoftvereknek, a közeljövőben tehát biztosan nem lesz túlkínálat programozókból.” – mondja. „Emellett napjainkban folyamatosan készen kell állnunk arra, hogy átképezzük magunkat. Így az a legfontosabb, hogy a diákjainkat elsősorban tanulni tanítsuk meg.” – teszi hozzá.

 

Ahogy a munka világa átalakul, szükségszerűen úgy kell átalakulnia az oktatási piacnak is. Új, áprilisi kurzusa indulásáig a Wild Code School ezért egyedülálló, ingyenes, nyitott workshop sorozatot indít Wild Workshop néven. Más programozó iskolákkal ellentétben itt mindegyik esemény témája és nehézségi szintje is más, azaz többször is érdemes lehet eljönni. Mindig új feladatokon dolgozva a HTML, CSS és Javascript alapoktól a résztvevők egy haladóbb szintre juthatnak el, miközben javascript alapú egyéb technológiákat is megismernek mint a React.js és Node.js. A Wild Workshop rendezvénysorozattal szeretnék lebontani a programozókkal kapcsolatos téves képzettársításokat, s megmutatni, hogy a kódolás egyáltalán nem egy misztikus dolog. A rendszeres szerdai eseményeken mindenkit várnak, aki szereti kihívások elé állítani magát, akinek csak egyszer is átfutott a fején, hogy webfejlesztő lesz, vagy aki szeretne létrehozni valami szórakoztatót, esetleg bepillantást nyerne a Wilderek közösségébe, megismerkedne a végzett hallgatókkal és az iskola mentoraival. Nem kell más, csupán egy laptop.

 

Az első alkalom február 12-én lesz, programozási előismeretek tehát nem szükségesek, ellenben lesz étel-ital, valamint meg lehet ismerkedni a HTML, CSS és Javascript alapjaival. A második esemény tematikáját is meghirdették: február 26-án a React.js lesz terítéken, ezt a kódolási környezetet használja például a Facebook, Instagram vagy a Netflix. 

 

Az első Wild Workshopok facebook eseményei:

WILD Workshop - HTML, CSS, JS for beginners

Wild Workshop - Build your first React App (Web App)

 

Emellett február 27-én egy izgalmas Launch Partyra várnak minden iparági szereplőt, versenytársat és érdeklődőt. Részletek hamarosan.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05