Balatonfenyvesi táborba látogat a Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati busza

forrás: Prím Online, 2020. augusztus 24. 10:55

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fogászati szűrőbusza az OTP Bank Fogászati Roadshow keretében évek óta járja az országot. A Szolgálat önkéntes fogorvosai a korábbi évekhez hasonlóan idén is tervezik, hogy több vidéki városban és a fővárosban ingyenes fogászati szűrést és szaktanácsadást biztosítanak gyermekek részére. A programot az OTP Bank mellett idén is támogatja a Colgate-Palmolive Magyarország. A cég a gyerekeknek fogkefét és fogkrémeket ajándékoz, segítve ezzel a helyes fogápolási szokások kialakítását. A roadshow idei első helyszíne augusztus 24-25-én Balatonfenyves lesz. 

2019-ben az NGYSZ önkéntes fogorvosai 4225 magyarországi iskolás és óvodás gyermek fogait vizsgálták meg, aminek során sajnos rossz tapasztalatokat szereztek. A szűrésen megjelent gyerekek több mint felének volt szuvas foga, egyes településeken kiugró volt a számuk. Általánosságban elmondható, hogy a kisebb, szegényebb településeken élő gyermekek fogai jóval elhanyagoltabbak, mint a nagyobb városokban lakóké. 

 

Ezért is tartja fontosnak az NGYSZ és a programot támogató OTP Bank, hogy minden évben egyre több gyerek részesüljön fogászati szűrésben, szaktanácsadásban és felvilágosításban.

 

 

Idén is csatlakozott a programhoz a Colgate-Palmolive Magyarország, mely a megvizsgált gyerekeknek fogkefét és fogkrémet ajándékoz. Sok településen nagyon fontos az ilyen jellegű ajándék. A fogorvosok előző évi tapasztalatai szerint előfordul, hogy a gyermekeknek nincs saját fogkeféjük, illetve, még ha van is, akkor sem tudnak gondoskodni a rendszeres, három havonkénti cseréről.    

 

Az OTP Bank társadalmi felelősségvállalási programjában immár 1994 óta kiemelkedően nagy hangsúlyt kap a Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi tevékenységének támogatása, melynek egyik része a két szervezet közös projektje, a minden évben megszervezett OTP Bank Fogászati Roadshow szájhigiénés, szűrő- és oktatóprogram. A mozgó fogászati rendelő támogatása mellett a bank műtétek, gyógykezelések és fejlesztések finanszírozásával is segíti a Szolgálat munkáját. 

 

Fotó: Gordon Eszter

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05