Egyedülálló összefogás a Magyar Telekomnál

forrás: Prím Online, 2020. december 19. 12:05

A Magyar Telekom vezetősége a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került kollégák megsegítésére hozta létre júliusban a Magenta Összefogás Alapítványt, melyhez adományokkal bármely munkatárs csatlakozhatott. December 15-ig a kollégák összesen 5.695.530 millió Forint adományt gyűjtöttek össze. 

A járványhelyzet következtében a digitális összefogás számtalan példáját láthattuk családi, baráti közösségekben, generációk között vagy éppen a munkahelyeken. A Magyar Telekom vezetősége a járványhelyzet első hulláma alatt stratégiai célkitűzésként emelte be idei tervei közé, hogy a vállalatot, kollégáit és nagyobb kitekintésben a társadalmat átvezeti a koronavírus okozta válságon. Így amellett, hogy az elmúlt hónapokban a Telekom ügyfelei maximális kiszolgálására törekedett (ingyenes szolgáltatások, kedvezmények, megbízható és stabil elérés a távmunka és távoktatás biztosításához), a vállalat vezetősége munkatársaik egészségügyi és biztonsági védelmét, valamint a válság okozta gazdasági problémák kezelését is kiemelten fontosnak érezte. 

 

A vállalat felsővezetésének kezdeményezésére indult el júliusban a Magenta Összefogás Alapítvány, amelynek célja, hogy közös munkatársi összefogással segítsék azokat a kollégákat, akik a koronavírus járvány miatt kerültek nehéz anyagi helyzetbe. Az alapítványt eddig 242 Telekomos munkatárs támogatta összesen közel 5,7 millió forinttal, a kuratórium 64 esetben, összesen több mint 9,5 millió forint összegben ítélt meg támogatást olyan munkatársaknak, akiknek házastársa a rendkívüli helyzet miatt elvesztette munkahelyét, vagy az elhúzódó betegség és ápolás miatt esett ki a családjuk jövedelmének egy része. 

 

„Fontos kiemelnünk az alapítványunk nevében szereplő „összefogás” kifejezést, hiszen valóban egy közös erőfeszítésről van szó. Az alapítvány tőkéjét kollégáink segítségével, felajánlásaival együtt, közösen adtuk össze – ami önmagában is sokat elmond közösségünk erejéről és mindez világosan jelzi, hogy jót és jól cselekedtünk, amikor elindítottuk ezt a kezdeményezést.” – osztotta meg gondolatait Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

 

A munkatársak egyéni felajánlásai mellett a vállalat több igazgatósági területe is úgy döntött, hogy karácsonyi reprezentációs keretükről lemondanak a rászoruló kollégák javára, így az egyéni adományokon túl a vállalat további 4,8 millió Forinttal növelte az alap összegét. 

 

„Egy összefogáson alapuló kezdeményezésnek mindig különleges jelentősége van, amikor a pénzügyi segítségen túl a közösség erejét is tovább adhatjuk. Telekomos közösségünk egyedülállóan szép példával bizonyította, hogy senkit nem hagyunk magára a bajban.” – hangsúlyozta a közösségi együttműködés erejét Friedl Zsuzsa, a Magyar Telekom Chief People Officere.

 

A Telekom vezetősége évösszegző online munkatársi fórumán ismertette az eredményeket és köszönte meg a kollégák aktív segítségét egy kedves gesztussal.  Csondor Kata Add tovább című dala a 2009-es T-Mobil reklámmal vált ismertté. A dal az énekesnő, valamint Kökény Attila és Vastag Csaba előadásában idén feldolgozásra került, a Telekom pedig különböző formában használja fel a dal verzióit az idei karácsonyi reklámjaiban és belső kommunikációjában.

 

A jótékony és önzetlen segítség legszebb példáiról készült adás a Magenta Podcast csatornáján, ahol az Amigos a gyerekekért Alapítvány vezetője, Fábián Sára, valamint az Indahouse Alapítvány alapítója, Benkő Fruzsina beszélgetése hallható. Az epizódban a Magenta Összefogás Alapítvány is szerepet kap, a célokról, megvalósításról Angyal Andrea, az alapítvány kuratóriumának elnöke nyilatkozik.

 

Az adás itt elérhető: https://open.spotify.com/episode/6fuFq5yIFyFBz4X81rX0uC?si=sJbYMWmPTXKfyj_vy-CazQ

Kulcsszavak: Magyar Telekom +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05