A szem biztonsága és védelme

forrás: Prím Online, 2021. július 1. 08:34

A munkavédelem kritikus fontosságú szinte minden munkakörben, de a szükséges védelem és óvintézkedések között már jelentős különbségek vannak. Általánosságban azt lehet mondani, hogy ott a legfontosabb, ahol nehéz fizikai munkát végeznek, nehéz gépekkel vagy éppen veszélyes anyagokkal dolgoznak.

Mikor indokolt a munkavédelmi szemüveg viselése?

 

A szem egyike a legfontosabb emberi szerveknek, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a biztonságának és épségének megőrzésére. Ebben a feladatban nagy segítséget jelenthetnek a munkavédelmi szemüvegek. Nehéz általános érvényű szabályt mondani arra, hogy melyik szemüveg a legmegfelelőbb a célra, hiszen ez számos dologtól függ. 

 

Nem mindegy például, hogy mitől kell óvni a szemet, ugyanis másfajta szemüvegre van szüksége annak, aki fémet hegeszt, mint annak, aki valamilyen veszélyes anyaggal, mondjuk maró folyadékkal dolgozik.

 

Az sem mindegy, hogy milyen körülmények vannak az adott munkaállomáson, hiszen amíg egy napfényes helyen egy sötétített szemüveg kiváló szolgálatot tud tenni, addig egy sötétebb helyen, mondjuk alagútban vagy egy keverőüzemben ez a bizonyos sötétített szemüveg jelentős mértékben gátolná a munkavégzést. 

 

Amennyiben védőeszközöket keresel a munkavégzéshez, akkor érdemes lehet szétnézned a Legjobb Munkaruha Webshop szemüvegei között.

 

Hogyan válasszunk szemüveget?

 

A fentiekből már kiderült, hogy van két kardinális pont, a fényviszonyok és a kockázatok jellege, amit mindenképpen figyelembe kell venni szemüvegvásárlás előtt. Ezek többek között azért is fontosak, mert többféle színben lehet kapni a lencséket. A színek eltérően szűrik a fényt, ez pedig nagymértékben meghatározza, hogy a viselője hogyan látja az előtte lévő dolgokat, egy sárga szemüvegen keresztül más színek dominálnak, mint egy kék lencsén keresztül.

 

A szemüvegek között lehet találni olyat, ami a búvárszemüvegekre emlékeztet és résmentesen simul a fejhez, és olyat is, aminek a kialakítása a napszemüvegekéhez hasonló. Folyadékokkal történő munkavégzéshez és hegesztéshez érdemes lehet az előbbit választani. Valamennyi változatot lehet kapni víztiszta, páramentes és karcmentes lencsékkel is. Bizonyos típusok szára eltávolítható vagy állítható, aminek köszönhetően jobban lehet illeszteni a fejhez, illetve néhány szemüveg szára párnázott, ami kimondottan jól jöhet olyankor, amikor a kezeket nem lehet szabaddá tenni és megigazítani az eszközt, ezért a szemüveget hosszú időn keresztül kell hordani megszakítás nélkül.

 

Amin még érdemes lehet elgondolkodni

 

Amikor indokolttá válik a szem védelme, akkor gyakran a teljes fej védelmére is szükség lehet. Ez megoldható például olyan szemüvegekkel, amelyek rendelkeznek arcvédő résszel, de sok esetben jó megoldás lehet a munkavédelmi sisak is, ezért ezeken is érdemes elgondolkodni.

Szponzorált cikkek ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Egy forradalmi, izgalmas ajándék ötlet: quadot a gyereknek!

Amennyiben valaki unja már a sablonos játékokat, vagy azt, hogy a gyerek mindig a számítógép előtt ül, és kimozdítaná kicsit a komfortzónájából, akkor olykor szélsőséges döntést kell hozni! Aki ült már quadon, pontosan tudja, hogy ez nem más, mint első látásra szerelem. Az élmény pedig már a gyerekeknek is elérhető – természetesen biztonságos körülmények között.

2024. április 1. 22:37

Hasznos tanácsok Máltára utazóknak

Málta egy gyönyörű kis európai szigetország, mely több ezer éves múltjával, csodás látnivalóival, kellemes éghajlatával tökéletes helyszín nyaraláshoz, kikapcsolódáshoz. 

2024. április 1. 22:32

Hogyan tisztítsuk a felniket hatékonyan?

Az autó ápolása, karbantartása nélkülözhetetlen feladat. Ha nincs gazdája, az sok szempontból megbosszulhatja magát, ezért műszaki és esztétikai okokból is érdemes odafigyelni a tisztaságra. A látványos elemek mellett a sokat kapó, érzékeny részeket is érdemes gondozni, mint például a felniket.

2024. április 1. 22:27

A tökéletes vízparti élmény: mobilstégek a vízben

A vízparti élet legszebb pillanatai közé tartozik, amikor egy stégen szinte a víz felett sétálhatunk, napozhatunk vagy horgászhatunk. Sokan azt gondolják, hogy ez az élmény csak a nyaralók és a drága szállások kiváltsága, pedig könnyen megvalósítható mindenki számára.

2024. április 1. 22:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09