Hackerek vagy terroristák?

Tóth Kristóf, 2001. október 2. 08:14
A polgári szabadságjogokkal foglalkozó Electronic Frontier Foundation alapítvány elmondása szerint az Egyesült Államokban jelenleg folyik annak az új törvénytervezetnek az elfogadtatása, amely a hackereket terroristákként kezelné. Ha az amerikai törvénytervezet elfogadásra kerül, a hackerekre, mint terroristákra, akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiróható lesz, illetve egy másik szabálya szerint külön engedély nélkül is lehetővé válik az e-mail- és hangüzenetekhez való hozzáférés, valamint elérhetővé válik azon weboldalak listája, amelyeken a megfigyelt felhasználó böngészett, vagyis eltörölné az internet megfigyelésének legtöbb korlátozását.
Az Electronic Frontier Foundation képviselőinek elmondása szerint a Terroristaellenes Törvény (ATA - Anti-Terrorism Act) a számítógépes támadásokat, a weboldalak feltörését, illetve a vírusok írását, amelyek egyébként ezidáig is bűncselekménynek számítottak, az állam ellen irányuló terrorcselekményeknek minősítené. A törvény emellett igen súlyos büntetéseket róna ki azokra is, akik bármilyen formában támogatják a hackerek tevékenységét, sőt a gyanúsított személyek elleni fellépés is jóval határozottabb lenne a jelenleginél, áll az EFF közleményében.

Shari Steele, az EFF ügyvezető igazgatója szerint a viszonylag ártalmatlan hackerek egy kalap alá vonása a terroristákkal nem megfelelő válasz az Egyesült Államokat ért, szeptember 11-ei terrortámadásokra. Steele hozzátette, az új törvény alapjában véve befolyásolná, illetve bizonyos esetben korlátozná az emberi szabadságjogokat is az USA-ban.

Ha a Kongresszus elfogadja a törvényt, külön engedély nélkül is lehetővé válik az e-mail- és hangüzenetekhez való hozzáférés, valamint elérhetővé válik azon weboldalak listája, amelyeken a megfigyelt felhasználó böngészett, vagyis eltörölné az internet megfigyelésének legtöbb korlátozását. A gyanús személyek elleni vizsgálatok indítása leegyszerűsödne, sőt a számítógépes bűncselekménnyel vádoltak DNS mintája is bekerülne a szövetség DNS adatbázisába.

Az Electronic Frontier Foundation arra kérte a Kongresszust, hogy az ATA helyett fogadja el inkább a kevésbé szigorú Uniting and Strengthening of America Act (USAA - Amerikai Egyesítésének és Megerősítésének Törvénye) törvénytervezetét.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09