Több, egymástól elhatárolható részből fog állni az új Windows

Tóth Kristóf, 2003. május 29. 08:02
[smallimage 1 left] A Microsoft a következő generációs Windows operációs rendszereket úgy kívánja kialakítani, hogy azok fejlesztése és terjesztése a lehető legolcsóbban legyen megvalósítható.
A Microsoft vezetői a napokban azt nyilatkozták, hogy a jelenleg Longhorn fejlesztési kódnevet viselő legújabb kliensoldali Windows operációs rendszer számos, egymástól jól elhatárolható komponensből fog állni, mely alkotóelemeket a szoftvercég az adott piaci helyzetnek és hardverkövetelményeknek megfelelően különböző kombinációkban is forgalomba hozhat. Ez lényeges változást jelent a Microsoft eddig stratégiájához képest, ugyanis ismeretes, hogy a redmondi székhelyű cég az eddigiekben a különböző felhasználási környezetekbe és földrajzi területekre számos különböző, teljesen önálló fejlesztésnek számító terméket dobott piacra.

Mark Myers, a Microsoft OEM-részlegének egyik programmenedzsere az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a cég új stratégiája jelentősen lerövidíti a szoftveres és hardveres fejlesztési munkálatokat, és nem utolsósorban jelentősen csökkenti a fejlesztési költségeket. Myers elmondta, hogy a Longhorn fejlesztési kódnevű Windows XP-utód operációs rendszer fejlesztési munkálatai a legnagyobb rendben folynak, és amennyiben minden jól megy, akkor az új szoftver a Microsoft korábbi terveinek megfelelően valamikor 2005 elején jelenik majd meg a boltok polcain. A Longhorn egyébként lényegében minden tekintetben számos újdonságot hoz majd a jelenlegi Windows XP-hez képest, a legfontosabb változások pedig a grafikus felhasználói felület, valamint az adattárolási rendszert fogják érinteni.

Myers utalta arra, hogy a Microsoft a Longhorn operációs rendszer esetében teljesen megegyező tartalmú telepítő CD-ket fog eljuttatni a számítógépek gyártásával foglalkozó cégekhez, valamint a kereskedések polcaira. Jelenleg még más a helyzet, ugyanis a mostani Windowsok esetében az OEM- és a dobozos változatok, ha csak kis mértékben is, de különböző tartalmú CD-ket jelentenek, ami Myers szerint pénz- és időpazarló megoldás, éppen ezért változtatni kell rajta. A Microsoft vezető munkatársa ezenkívül kitért arra, hogy a jól elhatárolható komponensekből álló Longhorn esetében sokkal könnyebb lesz egy-egy idegen nyelvű változat elkészítése és forgalmazása, mint a korábbi Windowsok esetében.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09