Bíróság elé áll az Al-Dzsazíra website "elrablója"

Tóth Kristóf, 2003. június 14. 11:10
[smallimage 1 left]Egy 24 éves kaliforniai fiatalembernek a jövő héten bíróság előtt kell felelnie tetteiért, ugyanis a nyomozóhatóságok azzal vádolják, hogy idén márciusban "elrabolta" az arab CNN-nek is nevezett Al-Dzsazíra televízió internetes oldalait.
John William Racine, Norco-i (Kalifornia) webdizájner a rendőrség szerint azzal gyanúsítható, hogy tavasz elején lényegében eltulajdonította a katari hírtelevízió internetes oldalát, a www.aljazeera.net-et (itt). Mindez a weboldal látogatói számára konkrétan abban nyilvánult meg, hogy nem az Al-Dzsazíra-féle híreket található oldalakra jutottak, hanem egy olyan lapra, mely az amerikai katonákat dicsőítő írásokat és képeket tartalmazott.

A vád szerint Racine többek közt telefonhívások, elektronikus levelek, valamint hamisított dokumentumok segítségével vette át az irányítását annak a weboldal kiszolgálónak, mely többek közt az Al-Dzsazíra weboldalainak adminisztrálásával is foglalkozott. Racine a VeriSign érdekeltségi körébe tartozó Networks Solutions nevezetű cégénél állítólagosan úgy mutatkozott be, mint az Al-Dzsazíra televízió egyik internetes tartalmakért felelős munkatársa. Arif Alikhan, kaliforniai ügyész elmondása szerint emberünk számos törvénytelen eszközt vett igénybe annak érdekében, hogy magához kaparintsa a hírtelevízió website-jának irányítását. Amint Racine hozzájutott a megfelelő jogosultságokhoz, az Al-Dzsazíra virtuális látogatóit azon nyomban átirányította egy pártatlannak korántsem mondható, az Egyesült Államok külpolitikáját dicsérő oldalra. Alikhan elmondta, hogy a fiatalember ezenkívül arról is gondoskodott, hogy az Al-Dzsazírának küldött elektronikus leveleket az illetékesek ne, hanem csak ő kapja meg.

Az ügyészség arra fogja kérni a bíróságot, hogy háromesztendőnyi felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint ezerórányi közösségi munkára ítélje Racine-t, akinek ezenkívül várhatóan 1500 dolláros pénzbüntetésre is számítania kell, valamint valamilyen módon az Al-Dzsazírát is kárpótolni kell majd az általa okozott károkért. A katari hírtelevízió weboldalai az elmúlt időkben egyébként számtalan DoS (Denial of Service) támadásnak voltak kitéve, azonban a nyomozóhatóságok úgy vélekednek, hogy Racine-nek ezen bűncselekményekhez semmi köze nem volt.
Kulcsszavak: security hacker jog

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Verhetetlen árcédulával érkeznek az új E1N irodai monitorok

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 27. 19:07

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05