AMD: Az XP késése nem nagy probléma

Tóth Kristóf, 2003. október 20. 09:05

A processzorgyártó Advanced Micro Devices (AMD) bejelentése szerint nem
jelent nagy problémát, hogy az AMD64 platformhoz készített 64 bites
Windows XP operációs rendszer a vártnál 1 - 2 hónappal később jelenik
meg.
A vártnál kedvezőbb harmadik negyedéves eredményeket regisztáló AMD egyik vezetője egy telefonos konferencián bejelentette, hogy a 64 bites Windows XP végleges változatának késése nem jelent akkora problémát, mint ahogy azt egyes szakértők a közelmúltban állították.

"Szerencsére 1 - 2 hónap késés nem változtat a processzorok értékén sem a vállalati, sem a magánfelhasználói szegmensben" - mondta Bob Rivet, az AMD pénzügyi igazgatója.

A Microsoft riválisai ellenben minden bizonnyal megpróbálják kihasználni az AMD64 platformhoz készített 64 bites Windows XP késését. Hector Ruiz, a processzorgyártó elnök-vezérigazgatója a telefonos konferencia során azt is elmondta, hogy a legjelentősebb szoftvercégek többsége, mint például a Microsoft, IBM, SUN Microsystems, vagy az Oracle, teljes támogatást biztosít az új, 64 bites Opteron, illetve Athlon 64 processzorokhoz.

Az AMD vezetői szerint a 64 bites rendszerek bevezetési folyamatának döntő részére még csak a közeljövőben fog sor kerülni, és az átállás várhatóan több hónapot igénybe fog venni.

A processzorgyártó harmadik negyedéves bevételei 88 százalékkal múlták fölül a cég egy évvel korábbi eredményét. A jelentős növekedést, amely a cég veszteségét is számottevően csökkentette, részben a PC processzor részleg, részben pedig a Flash memória üzletág biztosította. Az AMD vesztesége az időszakban 31 millió, egy évvel korábban pedig 254,2 millió dollár volt.

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Díjazták a Sony innovációit

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 08:54

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Megvannak a Sony World Photography Awards idei nyertesei

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 17:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50