A Blue-ray lehet a HD DVD helyett az elfogadott szabvány

Kiss Ádám Zoltán, 2005. május 11. 10:25
A legfrissebb információk szerint a nemrég a Blue-ray és a HD DVD csoport között megkezdődött egyeztetések alapján valószínű, hogy a Sony technológiáját fogadják el.
A két csoport, a Sony nevével fémjelzett Blue-ray és a Toshiba vezette HD DVD ipari csoportosulás hároméves csatározás után ült asztalhoz. Mindkét tömörülés nevesebbnél nevesebb gyártókat tudhat soraiban, és a tartalomszolgáltatás szempontjából kulcsfontosságú filmstúdiók és jogtulajdonosok is szinte fele-fele arányban megosztottak. Az egyensúly mintha az elmúlt évben kissé a Sony felé mozdult volna el, ám ez kevés ahhoz az elsöprő többséghez képest, melyre a Blue-ray kéklézeres technológiájának szüksége lenne egy formátumháború megelőzésére. A vita azonban senkinek sem jó, a fogyasztók unják a két ellenfél csatározásait, és várnak a vásárlással.

A rivalizálás mellett azonban a megegyezés keresése is hátráltathatja időlegesen a készülékek megjelenését, iparági információk szerint a Sony a helyzet tisztázásáig nem erőlteti új modellek kiadását, így 2005 helyett inkább 2006 lehet a nagy áttörés éve. Márpedig erre igen nagy szükség lenne, mivel az USA-ban már 30 százalék körül jár a nagyfelbontású HDTV részesedése a televíziózásból, Nagy-Britanniában pedig 2008-ra a hagyományos sugárzás leállítását tervezik. Az ilyen felbontású műsorok rögzítéséhez nem elegendő a kiforratlan, és kapacitásgondokkal küzdő jelenlegi piroslézeres DVD. A mostani fejlemények szerint a Sony alaptechnológiája lesz a befutó, mely versenytársához hasonlóan kék lézert használ, ám távlatban jóval inkább bővíthető kapacitása, néhány éven belül egy lemez elérheti a 100 GB-ot is. Az azonban nem tisztázott, hogy a Sony megoldásába beépítik-e a HD DVD elemeit, illetve hogyan állapodnak meg a jogdíjjakkal kapcsolatban.


Kulcsszavak: HD DVD HD kék lézer Blu-ray

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05