Jóval átlag feletti mobiltulajdonlás Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2005. november 7. 08:45
Ez idő szerint 376 millió mobiltelefonnak van gazdája Kínában, azaz az ország a mobilpenetrációt tekintve már jócskán a világátlag fölé emelkedett. Két év múlva a kínai "maroktelefonosok" száma 520 millió közelében lesz - hangzott el a becslés egy sanghaji távközlési tanácskozáson.
Már tavaly is 27 és fél mobiltelefon jutott minden száz kínaira, amellyel Kína a világátlag fölé került. Ez a szám hamarosan több mint másfélszeresére nő. Úgy becsülik, hogy az évtized végére a növekedés lassul, de 2010 végére biztosan lesz 600 millió mobiltelefon-gazda a nagy ázsiai országban.

Hihetetlenül nagy összeget költöttek az idén a kínaiak mobilkészülékek és a kapcsolódó szolgáltatások vásárlására, dollárban számolva közel 31 milliárdot. Ennek 40 százalékát magukra a készülékekre, egy év alatt 20 százalékos volt a mobilokkal kapcsolatos kiadások növekedése, míg a készülékek vásárlására a tavalyinál 30 százalékkal többet áldoztak.

Kulcsszavak: trend mobiltelefon Kína

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05