Xbox 360 Kínának?

Genda Csongor Zoltán, 2006. február 24. 19:30
A játékkonzolokat gyártó vállalatok mindezidáig ódzkodtak termékeik kínai piacon való bevezetésétől, azonban az AP hírügynökség szerint a Microsoft szoftveróriás fontolgatja nemrég megjelent új generációs gépének az amerikai, európai és japán premierek után a kínai forgalmazását is.
A redmondi konszern óvatosan kíván eljárni az ügyben, mert előttük lebeg a Sony példája, amely vállalat 2003-ban összetűzésbe került az ország kormányával, és a Playstation 2 premierjét meghatározatlan időre el kellett hogy halasszák.

"Szorosan együttműködünk a helyi hatóságokkal, hogy tisztázzuk, célunk elérése érdekében milyen feltételeknek kell eleget tennünk"- nyilatkozta Alan Bowman, a Microsoft ázsiai Xbox részlegének vezérigazgatója. Konkrét időpontot azonban nem tudott megjelölni Bowman, mert elmondása szerint ez egy különösen ellenőrzött piac, és először túl kell verekedniük magukat az ázsiai ország bürokratikus rendszerén.

Az Xbox 360 kínai forgalmazására azonban megvan az esély, mert a szoftveróriásnak már vannak ismeretei a helyi törvényeket illetően, ugyanis akárcsak nemrégen a Google, ők is fejet hajtottak korábban az államapparátus cenzúrahivatala előtt, hogy beindíthassák az országban a kormány követeléseinek eleget tevő, szűrőkkel felvértezett MSN-keresőjüket. Szakértők azonban úgy vélik, a kínai hatóságokkal való egyezkedés nagyon könnyen egy cenzúrázott Xbox Live-szolgáltatást eredményezhet majd.
Kulcsszavak: Microsoft játék Kína Xbox

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09