Megszüntetné a kizárólagos iPod-iTunes kompatibilitást egy új francia törvény

Milkovits Gábor, 2006. március 22. 12:05
A francia parlament képviselőháza elfogadott egy olyan törvénytervezetet, amelynek értelmében a cégeknek a jövőben lehetővé kellene tenni a letölthető zenék és a hordozható lejátszók teljes kompatibilitását.
Amennyiben a tervezetet a szenátus is elfogadja, és így törvényerőre emelkedik, akkor például a piacot nagy többséggel uraló Apple iTunes-on kínált zenéknek lejátszhatóaknak kell majd lenniük az iPod mellett más gyártók készülékein is, ellenkező esetben ugyanis az oldalnak be kell szüntetnie tevékenységét. A törvény nem a szerzői jog által védett tartalmak másolásvédelmét támadja, hanem a pénzért kínált zenei fájlok, illetve a különféle lejátszó eszközök átjárhatóságát célozza. Jelenleg a legtöbb cég saját, kizárólagos lejátszást lehetővé tevő másolásvédelmi technológiáját támogatja. Az iTunes-ról három évvel ezelőtti beindítása óta több mint egymilliárd zeneszámot töltöttek le, egyes piacokon pedig 70% fölötti részesedéssel rendelkezik a portál, hiszen a rendkívül népszerű iPod-ok csak az innen letöltött zenék lejátszását támogatják. Franciaországban például jelenleg csak egy konkurens francia nyelvű zeneletöltő oldal működik.

Az Apple egyelőre nem kommentálta hivatalosan a hírt. Szakértők szerint a törvénynek rövidtávon nem lesz kihatása a Franciaországon kívüli piacokra, ugyanakkor nem kizárt, hogy a későbbiekben a fizetős zeneletöltő szolgáltatásokkal kapcsolatos szabályozás újragondolására készteti majd az Európai Bizottságot.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05