Robotok emberi hallással

forrás Prim Online, 2006. május 19. 11:19
A brit Newcastle-i Egyetem Neurológiai, neurobiológiai és pszichiátriai tanszékének egy kutatócsoportja hamarosan az emberi agy hallóközpontjának számítógépes modellje készítésébe kezd, melyet a kutatók egy robotba ültetve fognak tesztelni. A komputer-szimuláció hallásunk neurális hátterének eddigi legösszetettebb utánzata lesz és többek közt lehetővé teheti, hogy a robotok hallásának kifinomultsága elérje az emberét – adta hírül a The Engineer nyomán az InfoPark Zrt. innovációs hírlevele.
A középagy colliculus inferior (alsó ikertest) nevű része felelős a különböző hangok azonosításáért és feldolgozásáért. A rendkívül komplex felépítésű agyterületben találkoznak össze és kerülnek együttes feldolgozásra a fülből érkező információk a hangok különböző összetevőiről. A kutatást vezető Dr. Adrian Rees a brit lapnak kifejtette: ha sikerül egy eléggé valósághű modellt készíteni, akkor segítségével a tudomány többet megtudhat a hallás folyamatáról, mint amire a jelenlegi mechanikus és elektronikus eszközök lehetőséget nyújtanak.

Mint elmondta, a ma létező számítógépes hangfelismerő rendszerek számára a legnagyobb kihívást a hangoknak a háttérzajtól való megkülönböztetése jelenti. Míg a gépi beszédfelismerés viszonylag jó eredményeket produkál csendes környezetben, egy zajos partin, ahol egyszerre több ember összemosódó hangjából kell egyet kiszűrni, már kudarcot vall. Nem úgy az emberi agy, mely meglepően könnyen képes ugyanerre a feladatra. A folyamatot az teszi nehézzé, hogy a legtöbb hanghatás, beleértve a háttérzajt is, egyszerre több, különböző frekvenciájú részből tevődik össze és ezek az egyes elemek nem különülnek el élesen, hanem átfedik egymást – ismertette a kutató.

A rendszer hardveres hátterét egy másik brit egyetem, a szintén észak-angol University of Sunderland számítástechnikai és technológiai karának egy kutatócsoportja fogja fejleszteni. A hároméves kutatási program idén júliusban veszi kezdetét. Rees a lapban rámutatott, hogy a kutatás eredeti célja ugyan az agy működésének pontosabb megismerése, hosszabb távon azonban a technológiát számos ipari és egészségügyi alkalmazásban is lehet kamatoztatni. Lehetővé teheti például a zajos környezetekben is működő hangvezérlésű eszközök kifejlesztését, vagy a hallókészülékek egy újabb generációját alapozhatja meg, mely hűebben tükrözi az emberi agy hangfeldolgozó folyamatait. (A The Engineer nyomán)
Kulcsszavak: robot tudomány

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09