Az UNESCO Világakadémia budapesti tanácskozása

MTI Sajtóadatbank, 2006. augusztus 18. 09:31
Tucatnyi ország csaknem 300 tudósának és politikusának részvételével Budapesten csütörtökön megkezdődött az UNESCO-WABT tanácskozása a fenntartható fejlődésről, a biomedicináról, biogazdaságról, valamint az innovációról, információs és telekommunikációs technológiákkal kapcsolatos kérdésekről.
Négy éve alakult az UNESCO speciális részlege - a World Academy of Biomedical Technology (WABT) és a Biomedical micro-nanotechnology (Biomint). 2004-ben az UNESCO kezdeményezésére létrejött a WABT-Biomint közép-európai szekciója, amelynek Budapest lett aközpontja. Ez évtől az iroda az első magyar tudományos technológiai parkban, az InfoPark Zrt.-ben működik.

Tavaly került sor az UNESCO-WABT szervezésében az első tudományos konferenciára, az idén pedig Budapesten tartja a szervezet tanácskozását, amelynek témája: "Fenntartható fejlődés és Innovációs Technológiák - Információs és Telekommunikációs Technológiák a biogazdaság, a biomedicina és az egészségügy támogatására.

A konferenciát Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke nyitotta meg, aki előadásában azt elemezte, hogy hogyan változik a tudomány, miként változik a társadalomnak a tudományhoz való viszonya, majd példákkal illusztrálta állításait.

"Az igazán jelentős felfedezések akkor születtek, amikor az ember megpróbálta a természetet utánozni" - mondta az MTI-nek az akadémikus.

Kifejtette: Kezdetben voltak az elektroncsövek, majd következett a szilíciumtechnológia, most pedig a molekuláris és a nanotechnológia lehetőségeit próbáljuk felmérni. Felmerül a kérdés, hogy lehet-e optikai tranzisztorokat készíteni. Az optikának a felbontás, azaz a hullámhossz a mérethatára, mert annál kisebb részecskéket nem lehet látni, kivéve, ha az ember ügyeskedik. Egy ilyen ügyeskedés egy új típusú fény, a felületi plazmonok: ezekből lehet tranzisztorokat készíteni, meg a tranzisztorokat összekötő elemeket, lencséket, integrált áramköröket.

"Azt szerettem volna megmutatni, hogy ezek a technológiák hogyan mennek át a biológiába: a felületi plazmonok a betegségek diagnosztikájában, például a hepatitisz, az AIDS kimutatására nagyon jól hasznosíthatók. Mivel a DNS-molekulát nagyon jól lehet látni, ez új lehetőségeket teremt - nanoméretű biológiai anyagokat szállítunk és juttatunk a szervezetbe" - mondta.

Mint mondta, érdekes fejlődési irány, amikor sejteket és a jelenlegi félvezető-technológiát ötvözik: létrehozható az idegsejt és a  tranzisztor sajátságos kombinációja.

"Bolygónk globális falu, ahol egyensúlyt kell teremteni az ember, a bioszféra és a környezet által, a Föld által biztosított források között. A gazdaságnak új koncepcióját kell kidolgozni, amely tiszteletben tartja a környezetet, a természetet, hiszen szorosan kötődünk, függünk tőle. Ez az elv képezi a biológiai gazdaság alapját" - mondta.

Giuseppe Tritto, a WABT-Biomint elnöke az MTI-nek elmondta: a fenntartható fejlődés egy olyan gazdasági mechanizmust feltételez, amely egyaránt garantálja az élet minőségét és az emberek méltóságát munkahelyükön. A tudósoknak kell olyan modellt kell kidolgozniuk, amelyeket a közgazdászok alkalmazni tudnak. Hozzáfűzte, hogy a világ különböző szegleteiben a biológiai gazdaságnak különböző modelljei létez(het)nek, amelyeknek nem feltétlenül kell versenyezniük egymással.

Herczog Edit, az Európai parlament képviselője, aki a konferencián "Az egészség, mint a versenyképesség sarokköve" címmel tartott előadást, az MTI kérdésére elmondta: az egészség két oldalról is a versenyképesség alapját képezi. Egyrészt az Európai Unió költségvetésének az eredeti 15 tagállamot tekintve a GDP 8,6 százalékát költik az egészségre. Másrészt a tizenöt tagállamban az egészség, az egészségügy a legnagyobb foglalkoztató, hiszen a lakosság 10 százaléka kötődik valamilyen formába az ágazathoz. Tehát megjelenik önálló gazdasági tevékenységként is, és nagyon nagy mértékben járul hozzá a saját tevékenységén túl a gazdaság működésének egészéhez, hiszen 0,35 százalékos GDP-növekedés 10 százalékos élettartam-növekedést von maga után, vagyis a gazdasági fejlődés hatására jelentőse megnő a várható élettartam. Ugyanakkor, ha ez a növekedés nem párosul egészséggel, nagyon korán inaktívvá válnak az emberek, ami az európai lakosság elöregedésének egyébként sem túl biztató görbéjét tovább rontja. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy míg jelenleg 4 aktív dolgozóra jut egy inaktív, 2030-ra 2 foglalkoztatottra 2 nyugdíjas jut. Nagyon rövid időn belül ez az európai versenyképességnek a meghatározó kérdése lesz.

Szabó Gábor, az InfoPark Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki előadásának "Az innováció ember nélkül nem működik" címet választotta, azt fejtette ki: "A magyarországi vállalkozások meglehetősen hátul kullognak, ha innovációs készség kerül szóba. Egy nemrégiben végzett felmérés szerint a harminc vizsgált európai ország közül az utolsó helyek egyikét foglaljuk el".

Kifejtette: A vállalkozói innovációs készség erősítése lehetetlen megfelelő gárda nélkül. Önmagában ugyanis kevés, ha az egyetemeken magasan képzett szakembereket képeznek. A kutatás-fejlesztés iránt érzékeny szakértők kellenek: a diplomásoknak nap mint nap képezniük kell magukat, új ismereteket kell elsajátítaniuk és alkalmazniuk.

A felsőoktatásban még nem terjedt el ez a szemlélet, így az InfoPark Zrt, mint regionális innovációs ügynökség, amely a Közép-magyarországi régió több mint tízezer kis- és közepes vállalkozással áll kapcsolatban, segíteni kívánja a képzést. Hét egyetemmel és két szoftverfejlesztő céggel az egyetemisták számára olyan internetes "felületet" hoztak létre, amely kimondottan azt segíti, hogy a diákok kutatásfejlesztéshez kapcsolódó alapismereteket sajátítsanak el - mondta Szabó Gábor, az InfoPark
Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Kulcsszavak: konferencia Unesco

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09