A Toshiba kártérítést kérne a Sony-tól

Genda Csongor Zoltán, 2006. október 16. 18:08
Egy hónappal ezelőtt a Toshiba elektronikai konszern bejelentette, hogy 340.000 hibás, noteszgépbe szerelt akkumulátort hívnak vissza, most viszont elfogyni látszik a türelmük, ugyanis azt fontolgatja a japán vállalat, hogy benyújtják kártérítési követelésüket emiatt az energiaegységeket leszállító Sony-nak.
Augusztus közepén nagy felháborodást váltott ki az ügy, mikor a Dell megkezdte több mint négymillió tűzveszélyes Sony akkumulátor kicserélését, mivel azok túlhevülhetnek és akár fel is robbanhatnak. Ezután az Apple is hasonló lépésre szánta el magtát, akik esetében "csupán" 1,8 millió egységet érintett az akció. Ezt követően pedig sorban egymás után megkezdték a gyártók a hibás akkuk visszahívását, köztük a Toshiba is. Ők viszont a Financial Times hírei szerint komolyan fontolgatják, hogy kártérítést kérjenek a Sony-tól, ugyanis a csereakció végett a Toshiba hírnevén is csorba esett. A japán Nihon Keizai gazdasági magazin azt is tudni véli, hogy a Fujitsu is hasonló követelésekkel készül előállni a japán szórakoztató elektronikai vállalattal szemben. Egy ilyen lépés viszont meglehetősen érzékenyen érintené a Sony-t, mivel már így is jócskán megterhelik a konszernt a visszahívásokkal járó költségek.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09