IBM: tanulmányi-kutatói központ a BME-n

Kovács Attila, 2006. október 31. 18:27
Az IBM Magyarország a Budapesti Műszaki Egyetemmel együttműködve ma nyitotta meg az IBM Center of Advanced Studies (CAS) budapesti egységét. A központ célja, hogy kapcsolatot teremtsen az egyetemek és az IBM belső kutatási szervezetei között.
Az IBM Center of Advanced Studies, az akadémiai oktatási, kutatási tevékenységet támogató IBM szervezet. Célja a bevont egyetemeken korszerű és versenyképes ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik az IBM kutatási tevékenységébe is bekapcsolódnak, IBM projektekben kamatoztathatják tudásukat, és forrásokat teremthetnek munkájukhoz. Világszerte 16 CAS központ működik, Európában Amsterdam, Barcelona, Böblingen, Dublin és Róma ad otthont nekik.

A budapesti központban tevékenykedőknek lehetősége nyílik közreműködni az IBM kutatólaboratóriumaival, pályázhatnak IBM ösztöndíjakra, igénybe vehetik az IBM szoftvereit, tananyagait, konzultálhatnak a cég szakértőivel. A központ segítséget nyújt diplomamunkák elkészítéséhez is.

„Az IBM-nek ez a kezdeményezése arra irányul, hogy bekapcsolja az egyetemeket a tudományos kutatómunkába” – mondta Paál Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatója. „A CAS lényege együttműködés kialakítása olyan kutatócsoportokkal, amelyek kutatási témái kapcsolódnak az IBM kutatási területeihez. Ez az atomi méretű adattárolástól kezdve a különböző szoftvertechnológiákon és adatbányászaton keresztül a szolgáltatásorientált architektúráig bármi lehet. Az IBM korábbi kutatási eredményeik alapján találja meg azokat a kutatócsoportokat, amelyekkel együtt szeretne működni, vagy ők jelentkeznek, hogy bekapcsolódnának a programba.”

A CAS – akárcsak a világ többi részén - nem egy újabb hivatalt jelent, hanem egy olyan együttműködést, amelynek az élén egy IBM-es szakember áll majd. A cég elektronikus infrastruktúrájával és egy tudományos e-piactér funkcióval felméri a kutatásokat, és intranetes/internetes funkciókat is ellát a CAS működtetése során. A programban résztvevő kutatók hozzáférhetnek az IBM releváns belső információihoz és akár a cég nemzetközi kutatásaiba is bekapcsolódhatnak. A CAS a doktoranduszok számára is projekthátteret jelenthet.
Kulcsszavak: BME kutatás oktatás IBM-hu

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09