IND Group: iráni üzlet, magyar siker

MTI Sajtóadatbank, 2006. november 20. 09:28
A közel-keleti régió legjelentősebb informatikai és telekommunikációs kiállításán, a Gitex 2006-on a magyar IND Group bejelentette, hogy a Saba Pardazesh rendszerintegrátor céggel közösen fejleszti ki az iráni Tejarat Bank internetbanki szolgáltatásait - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
Az európai e-finance piac vezető megoldásszállítója, az IND Group nyerte el - helyi partnerével közösen - a Tejarat Bank, Irán egyik legnagyobb kereskedelmi bankjának on-line szolgáltatások technológiai kivitelezésére kiírt tenderét.

Az Iránban több mint 2000 fiókot működtető, 10 milliót is meghaladó lakossági ügyféllel rendelkező Tejarat Bank e-banking szolgáltatás bevezetésével szeretné erősíteni pozícióját a piacon.

A bank számítástechnikai divíziója a pályázatot elnyerő IND Group-pal és a Saba Pardazesh Ltd-vel együttműködve hozza létre a lakossági internet banki szolgáltatás technológiai hátterét. Az IND szoftvereinek használatával az iráni bank a jövőben az összes csatornájának menedzselését kívánja megoldani.

Az IND már eddig is több e-banking megoldást szállított a közel-keleti régió bankjai számára, s menedzsmentje szerint a Tejarat Bank megbízásával jó úton halad afelé, hogy a térség vezető banki front-office technológia szállítójává váljanak.

A mostani projekt első fázisban az úgynevezett student account system készül el, amely az egyetemi hallgatók által elérhető on-line számlacsomagok internetes kiszolgálását teszi lehetővé. Ez a rendszer várhatóan 2007 első negyedévére készül el.

Az IND Group értékesítésének nettó árbevétele 2005-ben megközelítette a 2 milliárd forintot, azaz a 7,5 millió eurót. Ez mintegy a duplája volt az előző évinek. A csoport irodát működtet Miskolcon, Budapesten, Stuttgartban, Bécsben és Münchenben. A  cég alkalmazottainak száma 130.

Az iráni projekt értékének nagyságára a cégnél nem kívántak válaszolni. Az MTI információi szerint az üzlet értéke meghaladja a 0,5 milliárd forintot.
Kulcsszavak: rendszerintegráció IND

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09