Egy év alatt ötödével nőtt a mobilpiac

Milkovits Gábor, 2006. november 23. 08:30
A Gartner piackutató legfrissebb adatai szerint az idei harmadik negyedévben 21,5%-kal több mobiltelefont értékesítettek világszerte, mint 2005 hasonló időszakában.
A jelentős gyarapodás elsősorban a távol-keleti, különösen a kínai és indiai piacokon tapasztalt robbanásszerű forgalomnövekedésnek köszönhető, miközben a fejlettebb térségekben némileg megtorpant a kifinomultabb, multimédiás és okostelefonok iránti kereslet felfutási üteme. Az időszakban a Nokia tovább erősítette vezető helyét, így jelenleg 35,1%-kal ők az elsők a piacon. Egészében véve ugyanez igaz a második Motorolára, illetve a negyedév során 30 millió készüléket értékesítő, harmadik helyezett Samsungra, így a három nagy most összesen a mobilpiac 68%-át tudhatja magáénak. Míg a Samsung egy meglehetősen bizonytalan első félév után talált ismét magára, addig a Motorola a kedvező összkép ellenére Latin-Amerikában ez elsőről a második, Nyugat-Európában pedig a másodikról a harmadik helyre szorult vissza, a Nokia, illetve a Nokia és a Samsung mögé. A korábbi helyzetéhez képest legkiemelkedőbb negyedévet, az április-május-júniusi helyzethez hasonlóan, ismét a Sony Ericsson produkálta, 19,5 millió mobiltelefont értékesítve.

Az erős harmadik negyedév miatt a Gartner felfelé, 986 millió darabra módosította idei mobileladási várakozásait, a negyedik, ünnepi bevásárló szezont is magába foglaló negyedévre pedig 281 milliós forgalommal számol világszerte. Az erős árverseny és a nagy mennyiségű olcsó készüléket igénylő fejlődő piacok prosperálása egyaránt, a fenti számok alapján is egyértelműen a nagyoknak kedvez, miközben kedvezőtlenül hat a kisebb gyártók esélyeire a világpiacon.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09