Egy negyedév alatt visszanyerte tavaly elvesztett piacrészét az Intel

Milkovits Gábor, 2007. április 25. 23:13
A Mercury Research piackutató adatai szerint az Intel piaci részesedése az idei első negyedévben 6%-ot gyarapodott, és elérte a 81%-ot.
A számok a tavalyi folyamatokhoz képest 180 fokos fordulatot tükröznek, 2006-ban ugyanis az AMD folyamatosan tört előre, és az utolsó negyedévre már megszerezte a processzorpiac 25,3%-át. Ekkor jött azonban az Intel Core 2-alapú, megújult termékskálája, amelyet ráadásul éppen a korábbi negatív tapasztalatok és a piaci térnyerés érdekében a bejelentettnél hónapokkal korábban hozott ki a cég. Mindez 2007 első hónapjaiban meg is teremte a gyümölcsét, hiszen a piacvezető jelentős mértékben növelte előnyét versenytársával szemben.

Az Intel előretöréséhez és az AMD visszacsúszásához sok minden hozzájárult; az okok közt mindenképpen előkelő helyet foglal el az egyre erőteljesebb árverseny, amit a kisebb volumenű gyártó nehezebben bír, de fontos tényező az is, hogy a tavalyi év után most ismét az Intel kezébe ment át a kezdeményezés. Jól tükrözi a helyzetet, hogy míg az Intel félmillió négymagos processzorának eladására számít az első félévben, az AMD még csak a nyáron fogja piacra dobni saját négymagos, Barcelona névre hallgató lapkáját. A kisebbik processzorgyártó hivatalos első negyedéves eredmény-beszámolójában 611 millió dolláros veszteségről volt kénytelen beszámolni, emellett pedig megszorításokat is életbe léptetett a kiadások és a munkaerő-felvétel terén.
Kulcsszavak: Intel +céginfo AMD

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50