Sikeresen fut a Solaris a Sun Rock processzoron

Széll Zoltán, 2007. május 3. 12:43
A Sun bejelentette, hogy a Solaris operációs rendszer sikeresen fut a következő generációs ’Rock’ processzor első mintadarabjain. Ez a bejelentés alig három héttel azután történt, hogy a vállalat elnök-vezérigazgatója megerősítette: elkészültek a processzor első prototípusai. A Rock a Niagara 2 processzor után, 2008 második felében érkezik. A Niagara 2 - a Niagara utódja - az év második felében lesz kapható. A jelenleg használt 8 magos Niagara UltraSparc T1 néven került kereskedelmi forgalomba.
Mivel a Rock processzor 16 magot tartalmaz, a Sun ’hexadeca-core’ CPU-ként hivatkozik erre a lapkára. Híresztelések szerint a Rock 32 programszál egyidejű futását támogatja egy szerverben, maximum 256 TB memóriával. Április elején a Sun illetékese elmondta, hogy néhány hét múlva a Rock több részletét fedik fel.

A Rock 2395 kivezetéses tokban lesz kapható. A tervezők ezek közül 812 kivezetést a jelek feldolgozásához, 1514 kivezetést a tápfeszültség és a föld elosztásához használtak fel. A maradék 69 kivezetés jelenleg nincs kihasználva.

David Yen, a Sun Microelectronics alelnöke elmondta, hogy a Solaris operációs rendszer futtatása igen kockázatos vállalkozás volt a processzor első mintáin, mivel a 16 magos, 32 programszál egyidejű futtatására alkalmas CPU nagyon bonyolult eszköz. A Rock processzort tartalmazó első rendszereket 2008 második felében lehet majd megvásárolni.

A Sun az első generációs többszálú Sparc processzort, az UltraSparc T1 lapkát 2005 végén bocsátotta ki. Ez a processzor 8 magot tartalmaz és mindegyiken négy szál fut. A T1 alapú szerverek forgalma negyedévenként több mint 100 millió dollár. A Sun a mai napig több mint 500 millió dollár értékben szállított a piacra T1 alapú szervereket.

A Niagara 2 alapú rendszerek bevezetésére 2007 második felében kerül sor. Ez a processzor elődjéhez - Niagara - hasonlóan szintén 8 magot tartalmaz, de egy magon - négy helyett - 8 programszál futtatható egyidejűleg (a teljes lapkán összesen 64). Ez a CPU minden fő szerverfunkciót kombinál, ezért ez a Sun szerint az első „rendszer egy lapkán”. A Sun becslése szerint a Niagara 2 alapú rendszerek teljesítménye a mai T1000 és a T2000 rendszerekének kétszerese.
Kulcsszavak: Sun processzor

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Országos előadássorozatot indít az SZTFH a magasabb szintű kiberbiztonságért

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít. A roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatokat érintő kiberbiztonsági fenyegetésekre, valamint – a cselekvő állam részeként – elősegítse a nemzeti digitális szuverenitás és a kiberbiztonság, mint a piacon megvalósuló versenyelőny érvényesítését.

2024. április 13. 14:20

Szerkessz 4K-s Adobe Premiere videókat az ASUSTOR Flashstor 12 Pro NAS-ról!

Az Adobe Premier Pro az egyik legnépszerűbb videószerkesztő alkalmazás. Az Adobe Premiere videók szerkesztésére és speciális effektek hozzáadására is használható. Szerkesztés közben azonban olyan problémák léphetnek fel, mint a nem megfelelő teljesítmény, a tárolólemezek lassúsága, az elegendő tárolókapacitás hiánya, vagy éppen a lemezek meghibásodása és a biztonsági másolatok hiánya. A kevés tárhellyel rendelkező számítógépek felhasználóinak és a tartalomgyártóknak az ASUSTOR a Flashstor 12 Pro használatát javasolja a hatékony 4K-videószerkesztéshez.

2024. április 13. 06:09

Nagy teljesítményű számítógépet mutatott be az Emerson

A Movicon szoftverrel és a PACEdge IIoT platformot előre telepítve tartalmazó PACSystems IPC 2010 nagy teljesítményű számítástechnikát biztosít az ipari edge adatvizualizációs alkalmazásokhoz.

2024. április 12. 13:37

Tudjuk, hogy kritikus a jelszavak cseréje, de mégsem tesszük meg

Egy friss felmérés szerint bár a lakosság háromnegyede gondolja úgy, hogy meg kell változtatni bizonyos időközönként az online felületeken használt jelszavakat, egyharmaduk nem teszi ezt meg. Sőt, az internetes vásárlók ötöde minden felületen ugyanazt a belépési azonosítót használja. A biztonságos internethasználathoz azonban elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk az ilyen alapvető adatvédelmi beállításokkal. Éppen ezért az OTP Mobil egy edukatív, online információs kampányt indított, melyben gyakorlati, egyszerűen alkalmazható tanácsokkal, tippekkel látja el az internetezőket. 

2024. április 12. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09