A Microsoft és Vietnam szoftverkalózkodás elleni egyezményt írt alá

Kiss Ádám Zoltán, 2007. május 21. 19:47
A jelentős változáson átmenő ország új hozzáállását a Microsoft-egyezmény is bizonyítja, a megállapodás olyan fontos a szoftvercég számára, hogy Steve Ballmer is jelen volt az aláírásnál.
A nagyvilágról szóló hírekben nemigen lehet találkozni a kis távol-keleti országgal, így sokaknak az az érzésük támad, hogy Vietnamban bizonyára megállt az idő. Ez azonban korántsem igaz.

Vietnam néhány évvel ezelőtt jelentős felzárkóztatási programba kezdett, ennek egyik első lépése felsőoktatása erőteljes átalakításának megkezdése volt, ami a 80-as évek kistigriseinek, például Dél-Koreának a történetéből ismerős lehet. A folyamat egyik látványos eleme a most megkötött megállapodás, miszerint a vietnami kormány és a hozzá tartozó szervek, tehát az államigazgatás nagyja csakis legális, többnyire Microsoft szoftvereket használ majd a jövőben. Ez a lépés a Microsoft Office és a vietnami pénzügyminisztérium kapcsolatára hasonlít, melyet egy éve tisztáztak külön megállapodás keretében. Vietnam jelentős piac, és egyben a szoftverkalózkodás elleni harc újabb bástyája lehet, a BSA külön üdvözölte a megállaposást. A 84 milliós országban mindössze 10 éve jelent meg az internet, de 15 millió lakos már saját hozzáféréssel rendelkezik.
Kulcsszavak: Kína Microsoft

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09