Kmetty József és Csiszér Béla az idei Gyurós-díjasok

Tizedik alkalommal ítélték oda a Gyurós Tibor Díjakat

forrás Prim Online, 2007. június 8. 12:19

2007-ben tizedik alkalommal adták át az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által alapított elismerést, amely 2001 óta Gyurós Tibor Díj néven kerül átadásra. A bíráló bizottság idén 17 jelölt közül választotta ki az Év Informatikai Cégvezetőjét és az Év Fiatal Informatikai Vállalkozóját. 2007-ben az előbbit Kmetty József, a KÜRT Zrt. vezérigazgatója, míg az utóbbit Csiszér Béla, a Sicontact Kft. ügyvezető igazgatója nyerte el. Az IVSZ felhasználva az alkalmat külön elismerésben részesítette a hazai IT szakmáért az elmúlt évtizedben végzett munkája elismeréseként Beck Györgyöt, Kürti Sándort és Reszler Ákost, akiknek „Pro Informatika” Díjat adták át.

2007. június 7-én immár 10-ik alkalommal kerültek átadásra az IVSZ Gyurós Tibor Díjai, amivel a Szövetség minden évben a hazai informatika szektor kiválóságait és reménységeit díjazza. „Az elmúlt tíz évben az informatikai piac óriási átalakuláson ment keresztül. A változás nem csupán az internetezők, vagy a mobiltelefon-használók számának többszöröződésében mérhető le, hanem az IKT vállalatok fejlődésében, a létrehozott munkahelyek számában, egyszóval az IKT szektor piaci súlyának növekedésében is. Ez a fejlődés azonban elképzelhetetlen felkészült, felelős és ambiciózus cégvezetők nélkül, az IVSZ pedig fontosnak tartja a kiemelkedő egyéni teljesítmények elismerését.” – mondta Kovács Zoltán, az IVSZ elnöke. A 10. jubileum alkalmából az IVSZ a Synergon támogatásával egy kiadványban gyűjtötte össze eddigi díjazottait, a díjátadó média támogatója a Gazdasági Rádió volt.

A KÜRT vezérigazgatója lett az Év Informatikai Cégvezetője

A neves napi- és hetilapok főszerkesztőiből, illetve informatikai szakemberekből álló zsűri az IVSZ tagok ajánlásai alapján választotta ki a pályázó 14 jelölt közül „Az Év Informatikai Cégvezetőjét”. Az elismerést idén Kmetty József, a KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. vezérigazgatója kapta, aki 2004-ben vette át a cég irányítását az alapító-tulajdonos Kürti Sándortól, s három év alatt a kisvállalati szerkezetű céget menedzsment-szemléletű, nemzetközileg sikeres vállalatcsoporttá fejlesztette. Miközben a magyarországi piacvezető pozíciót megőrizte, új üzletágakat indított be, illetve nyereségessé tette a külföldi leányvállalatokat. Vezetése alatt a KÜRT Zrt. az elmúlt három évben évente mintegy 30%-os árbevétel növekedést ért el. Kmetty József egyúttal a magyarországi információbiztonsági kultúra megteremtésében és térnyerésében is úttörő szerepet vállalt, hiszen nevéhez kötődik a szakterület legfontosabb nemzetközi szabványainak és ajánlásainak meghonosítása. ”Az egyik legnehezebb dolog, egyúttal a legnagyobb kihívás egy vezető életében, ha a sikeres és elismert alapító-tulajdonostól veszi át a céget. Kmetty József vezetése alatt azonban a KÜRT Zrt. továbbra is dinamikusan növekszik, ezért esett a választásunk rá.” – mondta Bojár Gábor a Bíráló Bizottság nevében.

A piacvezető vírusírtó forgalmazója az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója

Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója címet a Sicontact Kft. ügyvezetője, Csiszér Béla kapta. Az alig három éves múltra visszatekintő, biztonsági szoftverek forgalmazásával foglalkozó cég a korábban Magyarországon nem forgalmazott (szinte nem is ismert, ám a szakértők által leginkább elismert) kiváló antivírus, a NOD32 értékesítése révén 2004 óta hatszorosára növelte bevételét, s közel ötszörösére üzemi eredményét. A héten került napvilágra, hogy az IDC felmérése szerint ezzel az eredménnyel a NOD32 olyan tradicionális biztonsági szoftvertermékeket körözött le tavaly, mint a Norton, a McAffee vagy a VirusBuster: az ESET cég terméke 2006-ban Magyarországon nagyobb forgalmat ért el, mint bármelyik más vírusírtó. A dinamikus növekedést észlelve nem csoda, hogy a fejlesztő ESET Software a Sicontactra bízta termékei ausztriai értékesítését is, így 2006 ősze óta már Ausztriában is működik a Sicontact leányvállalata. „Alig három év alatt a nulláról indulva piacvezetőkké váltunk, ezért is örülök ennek az elismerésnek.” – mondta Csiszér Béla, aki a Prím Online-nak nyilatkozva kifejezte abbéli reményét is, hogy talán most már más szemmel tekintenek a NOD32-re azok, akik mindeddig megakadályozták, hogy a NOD32 felkerüljön a Miniszterelnöki Hivatalon belül működő Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságának kezelésében lévő központosított közbeszerzési listára. Ezen a téren ugyanis Csiszér Béla még az őt most kitüntető IVSZ segítségét sem kapta meg, holott erről a listáról - a számottevő árbevételt elértek közül - mindössze ez az egy vírusírtó hiányzik; az állami szervek minden más vírusírtót könnyebben megvásárolhatnak, mint a piacvezetőt.

Beck György, Kürti Sándor és Reszler Ákos „Pro Informatika” Díjat kapott

A jubileumi Gyurós Tibor Díj átadóján az IVSZ külön is elismerte három korábbi IVSZ elnök, illetve elnökségi tag elmúlt évtizedes kiemelkedő és piacformáló munkáját. Az idén rendhagyó módon odaítélt „Pro Informatika” Díjakat Dr. Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. vezérigazgatója, Dr. Kürti Sándor, a KÜRT Kft. korábbi ügyvezetője, illetve Dr. Reszler Ákos, a Nuance-Recognita Zrt. vezérigazgatója vehette át. Mindhárom díjazott szinte a kezdetektől folyamatosan tagja volt az IVSZ elnökségének. A 2007. évi közgyűlésen már nem vállaltak ugyan aktív elnökségi szerepet, de Kürti Sándor és Beck György a Tanácsadó Testület tagjaiként, Reszler Ákos pedig tiszteletbeli elnökként továbbra is bekapcsolódnak a szervezet munkájába. „Nem csupán az IKT iparág, hanem az IVSZ is jelentősen megváltozott az elmúlt tíz év során. Az IVSZ nem válhatott volna egy több mint 360 tagot számláló, európai szinten is számon tartott IKT szakmai szövetséggé, ha nincsenek olyan vezetői, akik szabadidejükből, energiájukból nagyon sokat áldoztak a szövetség, illetve az egész hazai IKT szektor fejlődése érdekében. Köszönettel tartozunk nekik, s munkájukra a jövőben is nagymértékben számítunk.” - mondta Kovács Zoltán, az IVSZ elnöke.

A képen szereplők balról jobbra: Reszler Ákos, Beck György, Kürti Sándor, Kmetty József, Kovács Zoltán és Csiszér Béla.

Kulcsszavak: CIO díj Gyurós Tibor Díj

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09