Új vezetők irányítják a magyar Avnetet

forrás Prim Online, 2007. június 13. 12:14

Miután áprilisban az Avnet bejelentette, hogy az Access Division-t Kurel János alelnök által vezetett divízióba integrálja, és a magyar vezető feladatköre kibővül az új szervezet irányításával, a magyar leányvállalatot új menedzserek irányítják.

Az Avnet Technology Solutions Kft. új ügyvezető igazgatójává Bartha Pétert nevezték ki, a cégvezető pedig májustól Bihari Balázs pénzügyi igazgató lett.

Bartha Péter 2000-ben érkezett a céghez, korábban az IBM-nél az SMB megoldások értékesítője volt, majd az Avnetnél folytatta kereskedőként karrierjét. 2001-től az Avnet kft. kereskedelmi igazgatójaként irányította az IBM és Sun termékeket értékesítő csapat munkáját, majd 2004-től Country Manager-ként az egész magyar leányvállalat operatív feladatait.

Bartha Péter ügyvezető igazgatóként a továbbiakban ellátja a magyar Avnet Technology Solutions Kft. stratégiai és operatív vezetését, a sales tervek, és hardver-szoftver eladások tervezését, végrehajtásának irányítását, valamint a multinacionális vállalat regionális céljainak magyarországi megvalósítását.

Bihari Balázs, az Avnet új cégvezetője továbbra is a pénzügyi terület irányításáért lesz felelős. A szakember 2001 óta az Avnet kelet-európai pénzügyi igazgatója, és öt kelet-európai ország pénzügyi tevékenységét irányítja. Felelősségi körébe tartozik a cseh, a szlovák, a lengyel, a román és a magyar leányvállatok számviteli, pénzügyi és kontrolling feladatainak vezetése, üzleti jelentések és elemzések készítése - az európai és amerikai központ felé. Bihari Balázs a magyar iroda cégvezetői pozíciója mellett tovább irányítja a kelet-európai pénzügyi folyamatokat – regionális igazgatóként.

Kulcsszavak: CIO +céginfo Avnet

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09