Napenergiával működő mobil

Genda Csongor Zoltán, 2007. június 14. 19:15

Egy kínai cég olyan mobilt fejlesztett ki, amelyet akkor is lehet használni, ha nincs a közelben áramforrás, ugyanis napenergiával is fel lehet tölteni annak akkumulátorát.

A Hi-Tech Wealth (HTW) gyártó a világ legelső napenergiával üzemelő telefonjaként reklámozza az S115 névre keresztelt telefont. A kínai cég képviselőinek az elmondása szerint egyetlen egy óra napfürdő negyven percnyi beszélgetéshez elegendő energiát biztosít a felhasználóknak. A kuriózum azonban az, hogy nem feltétlenül kell a tűző napra kitenni a maroktelefont, még mesterséges fénynél is fel lehet tölteni az akkumulátort, sőt ha egy égő gyertyához tartjuk azt, már akkor is beindul a töltési folyamat. Természetesen hagyományos áramforrásra is lehet csatlakoztatni a mobilt. A gyártó ellátta a készüléket MP3-lejátszóval és egy 1.3 megapixeles kamerával is, annak belső memóriáját pedig Micro-SD kártyával lehet bővíteni.

A napelemes mobilt még az idén piacra dobja a HTW Kínában, annak európai forgalmazásáról azonban egyelőre nincs hír. Az S115-ért 300 euró körüli összeget kell majd fizetniük a vásárlóknak.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05