Rendhagyó beszámoló egy tehetségkutató programozóversenyről

forrás Prim Online, 2007. június 16. 12:30

Kovács Győző, az informatikai szakma magyarországi doyenje (aki jelen volt az első számítógépek megszületésénél, és kikezdhetetlen energiával vesz részt ma is az új tehetségek felkutatásában) kicsit késve küldte el beszámolóját az általános és középiskolások szekszárdi, 3. Neumann János nemzetközi tehetségkutató programtermékversenyéről, ám úgy gondoltuk, hogy a Garay Gimnázium versenyét 23 éve folyamatosan pátyolgató zsűrielnök beszámolójában nem igazán a hírérték a legfontosabb. Épp ezen megfontolásból a beszámoló elé beszúrtunk néhány szubjektív gondolatot, azaz Kovács Győzőnek a versenyt támogató kollégákhoz írt baráti levelét, majd következik a zsűrielnök objektív beszámolója.



Mindenféle elfoglaltságom miatt csak most nyílt alkalmam arra, hogy a szekszárdi Neumann versenyről beszámolót írjak, ami pedig a kötelességem, és megköszönjem kedves mindannyiótoknak, hogy a verseny díjaihoz rendkívül gavalléros módon hozzájárultatok.

Őszintén köszönöm!

Nem túl régen az egyik szomszédos országban jártam, ahol több iskolában is arról panaszkodtak, hogy a szakma, azaz az informatikai cégek – hiába tesznek bármit az iskolák – nem hajlandóak a diákokat támogatni, sőt – ha az iskola igazgatója nem eléggé tájékozott a számítástechnikai piacon – a beszerzések idején jól át is verik őket.

Én csak hallgattam a panaszokat, és amikor a panaszos hangok elapadtak, csak annyit jegyeztem meg, hogy 23. éve tart már a valamikor Garay versenynek hívott – ma Neumann versenynek nevezett – diák-számítástechnikai versenyem, ami – az indulás óta – a magyarországi számítástechnikai szakma támogatását élvezi, a díjakat mindig a számítástechnikai cégek adják össze. A cégek, miután közben a gazdasági és a politikai rendszer megváltozott, az elmúlt hosszú idő alatt szintén sokszor és sokat változtak, de egy dologban nem, hogy fontos volt számukra a diákság és a diák-számítástechnika, hiszen a 23 évvel ezelőtti versenyzők ma már a szakma legjobb művelői, akik ma a bennünket támogató cégeknél dolgoznak.


Köszönöm nektek az önzetlen támogatásotokat, tartsátok meg a jövőben is régi jó szokásotokat!

Azt biztosan tudjátok, hogy a 20. verseny után szerettem volna abbahagyni, miután nem volt jelentkező a folytatásra, én pedig eléggé megöregedtem ahhoz, hogy ezt a sikeres versenyt valaki másnak átadjam. Érdekes módon az elhatározásom kihirdetése után (a 20. Garay versenyen tettem) előbb a versenyző diákok kerestek meg az e-mailjeikkel, majd néhány iskola is, hogy folytassam, ők átveszik tőlem a rendezés terheit, csak azt szeretnék, hogy a verseny későbbi továbbfejlesztésének az ötleteit osszam meg velük, illetve vegyek részt a verseny döntőjének a lebonyolításában. A legállhatatosabb „pályázó” a szekszárdi I. Béla Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola igazgatónője, Hajós Éva volt, akinek – végül is – igent mondtam. (Nehezen tud egy magamfajta fiatalember egy hölgynek „nem”-et mondani.) Ráadásul nem sokkal a Neumann-év előtt Szekszárd város önkormányzata a város díszpolgárává választott. Így még nehezebb volt „nem”-et mondanom. Miután éppen a Neumann centenáriumi év volt, magától értetődően az újra kezdett versenynek a Neumann verseny nevet adtam. Rohan az idő, jövőre már a 4. Neumann versenyt rendezzük.

 


El kell mondanom, hogy mind a Garay, mind a mai napig a mostani Neumann versenyt nem csak a szakma, hanem a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, az I. Béla Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola, valamint Szekszárd város és a Tolna Megyei Önkormányzat is jelentős mértékben támogatja. Az NJSZT támogatása nélkül különösen nekem lenne nehéz a két verseny közötti időszakban a szervezéssel kapcsolatos teendőket elvégeznem. A következő időszakban minden szervezési munka még nehezebb lesz, ugyanis szeretném, ha az eddigieknél jobban vennének részt a versenyen a környező országok magyar iskoláinak a diákjai, amelyek közül a legelfogadottabb (legnevesebb) iskolákat az év során személyesen fogom felkeresni.

Talán nem tűnik szófecsérlésnek, ha a mellékelt beszámolóhoz hozzáteszem: a verseny kiszélesítésének egyik eszköze lesz, hogy a szomszéd országok idegen anyanyelvű diákjainak is lehetővé tesszük a részvételt, azzal a feltétellel, hogy angolul mutathatják be versenyfeladataikat. Már eddig is észrevettem, hogy a környező országok nem magyar diákjai nem csatlakoztak a magyarellenes hangulathoz, már több nem magyar iskolában is voltam, ahol – tolmács közreműködésével – előadást tartottam a magyar számítástechnika történetéről, amit nemcsak a diákok, hanem néhány településen – pl. a Vajdaságban – a felnőttek is végighallgattak. Azt mondták: „Meg kell ismernünk a szomszédokat.”

Egyik további tervem – amelyet eddig késleltetnem kellett –, hogy más földrészek diákjait is bevonjam a versenybe pl. távkonferencia-rendszer segítségével. Örülnék, ha ebben – pl. eszközökkel, ötletekkel stb – is támogatni tudnátok.

Egyelőre ennyit a múltról, a jelenről és a jövőről, a többi benne van a beszámolómban.

Hamarosan elküldöm a következő évi – 2008-as – versenyfelhívásunkat, egyelőre egyeztetem, amit szeretnék (és minden reményem megvan hozzá) még jobban – a leírt módon – továbbfejleszteni. Most utazom el egy hétre Erdélybe, ahol néhány neves magyar általános és középiskolában fogom a diákokkal, valamint a tanárokkal megbeszélni a jövő évi Neumann verseny részleteit. A Vajdaságban állunk a legjobban: már több mint valószínű, az ottani magyar iskoláknak lesz egy Neumann előversenye Topolyán, amiről a vajdasági diákok közvetlenül fognak a döntőbe jutni.

Előre szólok, hogy a Neumann versennyel kapcsolatos fontos dátumokat a jövő évi naptárotokba be tudjátok írni:

  • A pályázat beadási határideje (csak diákoknak) 2008. január 10.
  • Az előzsűrizés kb. 2008. január 16–17.
  • A döntő 2008. február 11–13.
  • Az eredményhirdetés 2008. február 13., 12.00 óra.


Szeretném, ha minél többen eljönnétek Szekszárdra, ahol együtt örülnénk okos utódaink sikerének. Azt is kérem, hogy ismét járuljatok hozzá hardver- és szoftvereszközeitekkel a legjobb pályázatok díjazásához. Még karácsony előtt jelentkezem.

Küldök néhány fényképet is a versenyről.

Mindent ismételten köszönök!

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09