Megjelent az Oracle Database 11g

Felpörgetett ügyfélinnováció

forrás Prim Online, 2007. július 13. 13:40

Az Oracle bejelentette az Oracle Database 11g-t, a világ egyik legnépszerűbb adatbázis-kezelőjének újabb változatát. A mintegy 400 funkcióval felvértezett, 15 millió tesztórával és 36 ezer munkahónapos fejlesztéssel elkészült Oracle Database 11g az Oracle minden eddigi termékénél innovatívabb és magasabb minőséget képvisel. Az Oracle Magyarországon szeptemberben mutatja be az új termékegyüttest a felhasználók és a partnerek számára.

„A 30 éves tervezőmunka eredményét tükröző Oracle Database 11g a vállalati információgazdálkodás új generációját képviseli” – nyilatkozta Andy Mendelsohn, az Oracle adatbáziskiszolgáló-technológiákért felelős első elnökhelyettese, majd így folytatta: „Ügyfeleinkre minden eddiginél erőteljesebben nehezedik a gyors adatbővülés, a fokozódó adatintegráció, valamint az adatkapcsolatok informatikai költségei miatti nyomás. Az Oracle Database 10g úttörő szerepet játszott a számítóhálózatok elterjesztésében, és mára már ügyfeleink fele azt a verziót használja. A 11g az ügyfelek visszajelzései nyomán az Oracle számítóhálózatok széleskörű alkalmazását és bővítését hivatott felgyorsítani, és innovatív funkcióival megoldást nyújt azokra a valós problémákra, amelyekre ügyfeleink tőlünk remélnek megoldást.”

A 11g-vel a szervezetek saját ellenőrzésük alá vonhatják vállalati adataikat, jobban átláthatják üzletmenetüket, és a korábbiaknál gyorsabban és magabiztosabban alkalmazkodhatnak a rohamtempóban változó versenykörnyezethez.  Ehhez az új verzió kibővített formában kínálja az Oracle egyedi adatbázis-fürtözési, adatközpont-automatizálási és terheléselosztási funkcióit. A biztonságos, magas rendelkezésre állású és jól méretezhető, ugyanakkor alacsony költséggel üzemeltethető kiszolgálókból és tárolóhelyekből álló számítóhálókkal az Oracle ügyfelek még a legmagasabb követelményeket támasztó tranzakciófeldolgozási, adattárházi és tartalomkezelési alkalmazásoknak is meg tudnak felelni.

A valós alkalmazásteszteléssel csökkenthető a módosítások idő- és költségigénye, valamint a kapcsolódó kockázat mértéke


Az Oracle Database 11g számos fejlett önműködő felügyeleti és automatizációs szolgáltatással segíti a szervezeteket abban, hogy megfeleljenek a szolgáltatási szintekre vonatkozó megállapodásokban rögzített feltételeknek. Az olyan szervezetek esetében például, amelyek rendszeresen kénytelenek frissíteni adatbázis-kezelő és operációs rendszerszoftvereiket, illetve gyakran módosítanak hardverkonfigurációjukon és rendszereiken, a 11g Oracle Real Application Testing alkalmazása elsőként az adatbázis-kezelők közül lehetővé teszi, hogy gyorsan, ellenőrzötten és költséghatékonyan kipróbálják és menedzseljék az informatikai környezetükben bekövetkezett változásokat.

Minden eddiginél kedvezőbb megtérülés a katasztrófahelyzetek utáni visszaállítás tekintetében


Az 11g részét képező Oracle Data Guard alkalmazással az ügyfelek tartalékrendszereik kapacitását hasznosítva javíthatják az éles üzemi környezet teljesítményét, és egyben megvédhetik azt a teljes telephelyet érintő katasztrófahelyzetek következményeitől. A Data Guarddal lehetővé válik, hogy a rendszer egyazon tartalék adatbázist egyidejűleg olvasásra és visszaállításra is használja, így az riportolásra, biztonsági mentésre, próbaüzemre, illetve az éles üzemi adatbázis-kezelő rendszerleállás nélküli, gépenként történő frissítésére is felhasználható. A terhelés egy részét az élesről a tartalék rendszerre átcsoportosítva az Oracle Data Guard nemcsak az éles rendszerek teljesítményét fokozza, hanem a katasztrófahelyzetek utáni visszaállításhoz is az eddigieknél költséghatékonyabb módszert kínál.

Bővített adatéletciklus-menedzsment és tárolókezelés

Az Oracle Database 11g teljesen újszerű adatparticionálási és tömörítési funkciókkal rendelkezik, ami költséghatékonyabb adatéletciklus-menedzsmentet és tárolókezelést tesz lehetővé.  Az 11g számos, korábban manuálisan végzett adatparticionálási műveletet automatizáltan képes elvégezni, és a tartomány, hash és lista alapú particionálás mellett immár intervallum, referencia és virtuális oszlopparticionálásra is lehetőség nyílik. Az új verzió emellett egy sor összetett particionálási lehetőségre is módot ad, így például a tárolókezelés üzleti szabályok mentén is megoldható.

Az Oracle Database 11g az adatbázis-kezelő már régóta ismert adattömörítési képességeire építve immár strukturált és strukturálatlan (LOB) adatok fejlett tömörítéséhez is használható tranzakciófeldolgozási, adattárházi és tartalomkezelő környezetekben. Ezzel az új funkcióval kétszeres, háromszoros, sőt akár nagyobb tömörítési arány is elérhető.

Múltbeli adatok teljes körű lekérdezése

Az adatbázis-kezelő legújabb verziójának egyik különleges funkciója az „Oracle Total Recall”, amellyel a rendszeradminisztrátorok egy korábbi állapotnak megfelelő lekérdezést hajthatnak végre adott adattáblákban. Mindezzel könnyen és praktikusan hozzárendelhetjük az időtényezőt a módosítások nyomon követése, auditálása és megfelelőségi vizsgálata szempontjából.

Az adatok maximális rendelkezésre állása


Az Oracle mindig is élen járt azon megoldások kidolgozásában, melyek célja az alkalmazások tervezett és előre nem tervezett rendszerleállástól történő lehető legnagyobb mértékű tehermentesítése volt. Az Oracle Database 11g tovább folytatja a hagyományokat, és a rendszeradminisztrátorok minden eddiginél könnyebben megfelelhetnek a felhasználók rendelkezésre állással kapcsolatos elvárásainak. Szintén a rendelkezésre állással kapcsolatos új elem az Oracle Flashback Transaction, amellyel az eddigieknél könnyebben visszavezethetők a tévedésből kezdeményezett tranzakciók, illetve azok járulékos tranzakciói. A Parallel Backup and Restore funkcióval nagyméretű adatbázisok esetében jelentősen nő a biztonsági mentés és helyreállítás teljesítménye. A „hot patching” módszerrel pedig számottevően javítható a rendszer rendelkezésre állása, hiszen anélkül alkalmazhatók a hibajavítások, hogy az adatbázisokat ahhoz be kellene zárni. Emellett a rendszeradminisztrátorok az új tanácsadó programnak, a Data Recovery Advisornak köszönhetően jelentősen lerövidíthetik a visszaállításból eredő állásidőt, ami a problémafeltárásból, a rendszervisszaállítási tervből és a többszörös meghibásodási helyzetek kezeléséből álló folyamat automatizálásával valósítható meg.

Oracle Fast Files


Az új generációs funkció segítségével nagyméretű objektumok (LOB-k), így például képek, nagy szöveges objektumok vagy komplexebb adattípusok, így XML, orvosi képek és háromdimenziós objektumok tárolhatók az adatbázisban. Az Oracle Fast Files révén az adatbázis-alkalmazások a fájlrendszerekhez hasonló teljesítményt érhetnek el. A vállalati adatok szélesebb körének gyors és egyszerű tárolásával a vállalatok részletesebb információkat szerezhetnek saját működésükről és gyorsabban alkalmazkodhatnak a változó viszonyokhoz.

Gyorsabb XML

A 11g jelentős teljesítménybeli javulást ért el az XML DB funkció terén, amellyel az ügyfelek natív módon tárolhatják és manipulálhatják az XML-adatokat. A csomag immár támogatja a bináris XML-eket, így az ügyfelek saját alkalmazásaikhoz és teljesítményigényükhöz igazíthatják az XML-ek tárolásának lehetőségeit. Az XML DB-vel az XML adatok az XQuery, a JSR-170 (Java Specification Requestes) és az SQL/XML-szabványokat támogató szabványos kezelőfelületeken keresztül manipulálhatók.

Transzparens titkosítás

Az 11g további jelentős fejlesztésekkel öregbíti az Oracle Database biztonsági funkciók terén szerzett hírnevét. Az új verzióban az oszlop szintű titkosításon túl hatékonyabb transzparens adattitkosítást biztosító funkciók (Oracle Transparent Data Encryption) is az ügyfelek rendelkezésére állnak. A program táblatér szintű titkosítást használ, ami teljes táblák, indexek és más adattárolási egységek is titkosíthatók. A titkosítás kiterjeszthető az adatbázisban tárolt LOB-okra is.

Beágyazott OLAP-kockák

Az Oracle Database 11g az adattárházak tekintetében is számos újdonságot kínál. A fejlettebb OLAP-kockák immár materializált nézetekként viselkednek az adatbázisban. Ennek eredményeként a fejlesztők szabványos SQL-adatlekérdezéseket futtathatnak, ugyanakkor továbbra is élvezhetik az OLAP-kockák nagy teljesítményét. Az új, folyamatos lekérdezési értesítési (New Continuous Query Notification) funkcióval az alkalmazások rögtön értesülnek az adatbázis-adatokban bekövetkezett fontos változásokról anélkül, hogy az adatbázis állapotát folyamatosan le kellene kérdezniük.

Közös adatbáziskapcsolat-kezelés és a lekérdezések eredményeinek gyorsítótárazása


Az Oracle Database 11g kiváló teljesítményű, jól méretezhető és a lehető legjobb minőségű infrastruktúrát kínálja a felhasználók számára. Az Oracle Database 11g tovább erősíti az Oracle elsőségét a teljesítmény és a méretezhetőség terén. Ide tartozik például a Query Result Caches nevű funkció, amely az adatbázis és alkalmazásrétegben leggyakrabban használt funkciókat és a gyakran meghívott adatbázis-lekérdezések és funkciók eredményeit gyorsítótárazza és újból felhasználja. A Database Resident Connection Pooling pedig a nem többszálas alkalmazások közös adatbáziskapcsolat-kezelésével javítja a webes rendszerek méretezhetőségét.

Bővített alkalmazásfejlesztés

Az Oracle Database 11g a fejlesztőeszközök széles választékával és karcsúsított, az új verzió fő funkcióit teljes mértékben kihasználó alkalmazásfejlesztési folyamattal örvendezteti meg a fejlesztőket. Ide tartozik például a kliensoldali gyorsítótárazás (Client Side Caching), az alkalmazások teljesítményét növelő bináris XML, az XML feldolgozás, illetve a fájlok tárolása és visszakeresése. Emellett a megoldás része még az új Java fordító , amely az adatbázis-kezelőben futó Java programok gyorsabb futtatását teszi lehetővé külső fordító igénybevétele nélkül; továbbá a .NET alkalmazások Oracle alapon történő fejlesztését elősegítő natív együttműködés a Visual Studio 2005-tel; az Oracle Application Express Access alapú adatmigrációs eszközei, valamint az SQL és PL/SQL rutinok gyors elkészítésére szolgáló, a lekérdezések egyszerű előállítását támogató SQL Developer.

Fejlettebb önműködő felügyeleti funkciók és automatizálás


Az Oracle Database 11g felügyeleti funkcióit úgy alakították ki, hogy azokkal a szervezetek egyszerűen felügyelhessék nagyvállalati számítóhálózataikat és meg tudjanak felelni a felhasználók szolgáltatási szintekre vonatkozó elvárásainak. A 11g újabb önműködő felügyeleti és automatizációs funkcióival az ügyfelek csökkenthetik rendszerfelügyeleti költségeiket, ugyanakkor javíthatják az adatbázis-alkalmazás teljesítményét, méretezhetőségét, rendelkezésre állását és biztonságát. Az új felügyeleti funkciók között találhatók az automatikus SQL és memóriahangolás (SQL and Memory Tuning), a rendszeradminisztrátorok számára a teljesítmény növelése céljából a táblák és indexek particionálásához automatikusan tanácsot adó új particionálási segédprogram (Partitioning Advisor), valamint a fürtözött adatbázisok fejlettebb teljesítménymérése. Az Oracle Database 11g Support Workbench nevű egyszerűen használható kezelőfelületén egyrészt megjelennek az adatbázis egészségállapotával kapcsolatos incidensek, valamint azok gyors megoldására vonatkozó tanácsok.

Az Oracle Database az első helyen: A Gartner 2006-os nemzetközi felmérése szerint az Oracle 47,1%-os részesedést tudhat magának a relációs adatbázis-kezelő rendszerek piacán


A Gartner piackutató cég nemrégiben tette közzé az operációs rendszerekre lebontott, a 2006-os szoftver összbevételek alapján készült piaci részesedési adatait. A Gartner szerint az Oracle
ˇ    47,1%-os piaci részesedéssel bír (a 2005-ös 46,8%-hoz képest);
ˇ    bevételeit 14,9%-kal, összesen 7,2 milliárd USD-vel tudta növelni, ami magasabb, mint a piaci átlag (14,2%); valamint
ˇ    továbbra is nagyobb piaci részesedéssel rendelkezik mint a két legnagyobb vetélytársa együttesen.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05