Gordos Géza köszöntése - konferenciával

Kovács Attila, 2007. szeptember 21. 18:19

A hazai hírközlés kiemelkedő szakmai alakja, Gordos Géza műegyetemi professzor 70 éves. Az évforduló tiszteletére és Gordos Géza munkásságának tisztelegve, "A beszédtechnológia kora - Pillanatfelvétel közös szakmai életünkről - Találkozó a 70 éves Gordos Gézával" mottóval konferenciát rendeztek. A szeptember 21-én Pátyon megtartott eseményt a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE), valamint Havass Miklós, Magyar Gábor, Mojzes Imre, Sipka Júlia és Talyigás Judit szervezték. Köszöntő előadások egész sora hangzott el:  korábbi és mai munkatársai, a hazai távközlés, infokommunikáció korábbi és jelenlegi vezető személyiségei idézték fel Gordos Géza munkásságát.

Gordos Géza a BME Távközlési és Médiainformatikai Tanszék (TMIT) egyetemi tanára, aki közel negyven éve alapította a gépi beszédfeldolgozási labort, továbbá a 15 éve az Ericssonnal közösen létrehozott Nagysebességű Hálózatok kutatólaboratórium alapító elnöke. 1960-ban szerzett villamosmérnöki diplomát a BME-n. Ő indította el a beszédkommunikációs területen a kutatást és fejlesztést 1969-ben. Ez a munka azóta is megszakítás nélkül folyik a beszédfeldolgozás gyakorlatilag minden jelentős területén. Magyarországon ez a beszédkutatási oktató-kutató hely rendelkezik a legszélesebb tudományos spektrummal, a legnagyobb létszámmal és a legjelentősebb eredményekkel. Kiemelkedőek az eredmények és a több évtizedes tapasztalatok a beszédtechnológia ipari alkalmazása mellett a fogyatékos (beszéd- és látássérült) emberek támogatására szolgáló rendszerek általános technológiák adaptációjával történő megvalósításában. Jelenleg beszédkutatási munka a tanszéken három laboratórium keretében folyik.

A hetvenes évek közepén Gordos Géza vendégprofesszorként és egy távközlési mérőműszergyár tanácsadójaként dolgozott Angliában. 1991 és 1997 között a műegyetem kutatási rektorhelyettese, a Matáv 1993-as privatizálásáig a társaság igazgatótanácsának elnöke volt. 1999-2002-ben Széchenyi professzori ösztöndíjas volt, 2004-ben megkapta a Magyar Köztársaság Tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést. Néhány további a 32 szakmai díja, kitüntetése közül: Széchenyi-díj (2000); The European Information Technology Prize (1996); Certificate of Achievement, Technical Cooperation Program in Regulatory Reform (1995, USA); Gábor Dénes díj (1994); Kempelen Farkas díj (1991); Puskás Tivadar díj (1983, 2000); Akadémiai díj (1999); Akadémiai Szabadalmi Nívódíj (1997); nívódíj a Gordos-Takács: Digitális beszédfeldolgozás című könyvért (1984).

Kulcsszavak: HTE konferencia

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09