Az Invitelé lehet a Tele-2 Magyarország

MTI Sajtóadatbank, 2007. október 12. 08:22

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt. megvásárolhatja a Tele-2 Magyarország Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-t, amelyet a Tele2 AB svéd távközlési konszern adott el - a korábbi információk szerint -  mintegy 40 millió svéd koronáért (mintegy 1 milliárd forintért).

A vevő a tranzakció bejelentésekor, július 9-én azt közölte, hogy a Tele2 Magyarország Kft. vállalati értéken kalkulált vételára négymillió euró (1 milliárd forint), de ez a tranzakció lezárásakor módosulhat a Tele2 Magyarország nettó hitelállományától és a forgóeszközök nagyságától függően. Az ügyletet a magyar versenyhatóság jóváhagyása után véglegesítik - közölték akkor.

A GVH csütörtöki közleménye szerint a versenyhivatali vizsgálat megállapította, hogy a két vállalkozás együttesen sem fenyeget egyetlen területen sem a piaci verseny beszűkülésével.

Az Invitel Magyarország második legnagyobb helyi vezetékes telefonszolgáltatója, amelyik saját hálózatán keresztül különféle hírközlési szolgáltatásokat nyújt, de alternatív szolgáltatóként jelen van más társaságok területein is. A Tele-2 pedig alternatív hírközlési szolgáltató.

Az Invitel irányító tulajdonosa a Teledenmark A/S, amelynek 50 százalékot meghaladó tulajdona van a Hungarian Telephone and Cable Corporation (HTCC) nevű amerikai társaságban. A HTCC több társaságon keresztül irányítja a Teledenmark-csoport magyar tagjait, az Invitelt, a Hungarotel Zrt.-t, a Pantel Távközlési Kft.-t, a Pantel Technocom Kft.-t, valamint az Euroweb Zrt.-t. A Tele-2 közvetlen tulajdonosa a Tele2 Europe S.A., amelyet Európa vezető alternatív telekommunikációs szolgáltatója, a svéd Tele2 AB irányít.

A GVH várakozásai szerint a HTCC csoport a Tele-2-vel együtt még inkább képes lesz versenyt generálni a legnagyobb magyar szoláltatóval, a Magyar Telekommal szemben. A versenyhivatal közleménye megállapítja továbbá, hogy a kábelszolgáltatók a HTCC területén is erősítik a versenyt.

A piaci folyamatok elemzése során a GVH úgy találta, hogy a hírközlési piac liberalizálása nyújtotta lehetőséget a Tele2 és más alternatív szolgáltatók kihasználták. A hívásforgalmazás területén az alternatív szolgáltatók kezdeti sikeres piacszerzésére a hálózattal rendelkező korábbi koncessziós szolgáltatók (így például az Invitel, a Hungarotel és a Magyar Telekom) díjaik megfelelő kiigazításával reagáltak, aminek következtében a volt koncessziósok piacvesztése megállt. A korábban megnyílt és vonzónak tűnő piaci lehetőségek bezárultak, illetve kevésbé bizonyulnak vonzónak az alternatív szolgáltatók számára. Mindezt a folyamatot csak felerősítette az, hogy a szóban forgó piac stagnáló, vagy inkább szűkülő. Míg 2000-ben országosan 3,798 millió volt a bekapcsolt fővonalak száma, addig 2006 végére ez a szám 3,381 millióra esett vissza. A csökkenést elsődlegesen az egyéni előfizetések számának visszaesése magyarázza - írja a GVH a közleményben.

A svéd távközlési cég korábbi közlése szerint 2007 május végén a Tele2 Magyarország mintegy 490 ezer vonalas telefonfelhasználót szolgált ki. A Tele2 Magyarország árbevétele 2006-ban 374 millió svéd koronának (mintegy 10 milliárd forintnak), EBITDA vesztesége pedig 31 millió koronának (837 millió forintnak) megfelelő összegű volt.

A New York-i tőzsdén jegyzett HTCC cégcsoport az Invitel, a Pantel és a Hungarotel tulajdonosaként összesen 700 ezer előfizetőnek nyújt hang-, adat- és internetszolgáltatást, és jelentős erőt képvisel a közép- és kelet-európai nagykereskedelmi távközlési piacon.

Kulcsszavak: Invitel Tele2 +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05