Mobilpiac 2007: idén a készülékek határozták meg a piacot, jövőre a szoftverek?

Kiss Ádám Zoltán, 2007. december 17. 18:23

2007-ben talán a zenekezelési képességek elterjedése volt a legjellemzőbb a mobiltelefóniában, és bár a legemlékezetesebb lépés talán az iPhone megérkezése volt, általában is készülékek és nem a szolgáltatások, vagy a szoftverek vezették a piacot, ám jövőre talán fordul a kocka.

Ha egyet kell kiemelni az idei év mobiltelefonokkal kapcsolatos eseményei közül, akkor az minden bizonnyal az Apple iPhone megjelenése lenne. A készülék egyszerre több újdonságot is hozott a meglehetősen túltelített ám mégis újdonságoktól mentes állóvízszerű mobilpiacra. Az iPhone a már külön fogyasztói ikonként szereplő iPod-ok tudását kínálta egy telefonban, ám mégis ennél többről van szó, hiszen korábban is láttunk már zenetelefont. A modell legszembetűnőbb újdonsága a pálca nélkül is használható érintőképernyő, ezt a megoldást röpke fél év alatt átvette szinte az összes nagy gyártó. Az Apple design világát a telefonok közé is becsempésző mobil gyártója a szolgáltatókkal kizárólagos megállapodásokat köt, és az adott ország kiválasztott cége az előfizetések után is részesedést ad a készülékgyártónak, ami új üzleti modellt jelent. Ez olyannyira szimpatikus a gyártóknak, hogy egyes hírek szerint már a Nokiában is felmerült egy hasonló megoldás erőltetése. A felhasználók és a konkurencia azonban korántsem ilyen lelkes, a Vodafone be is perelte az egyik nagy európai szerződő szolgáltatót. A helyzet visszásságát jól jelezi, hogy az illetékes bíróság először elfogadta, majd elutasította a kérelmet. Egy új értékesítési modell elterjedése a túltelített piac miatt inkább a gyártók álma, különösen mivel az érintőképernyős interfész elterjedésén kívül nem sok újdonságról lehet beszámolni.

A telefonok zenei képességei egyre inkább gyakorlati tulajdonságokká érnek, már nem csak marketing szlogenek, de a többi területen azonban alig van fejlődés. A beépített kamerák már inkább a 2-5 megapixeles tartományban mozognak, ám itt is visszafogott fejlesztés, hiszen a hasonló kompakt gépek képminőségével nem összehasonlíthatók a felvételek, a keleti gyártók pedig már évekkel ezelőtt bemutatták a 8 megapixeles beépített egységeket, nem is beszélve az időközben megjelent folyadéklencsés helytakarékos optikai zoomokról, ám mindezekből semmit sem láthattunk idén. A gyártók csak lassan adagolják a már létező újdonságokat, így a zenei képességekkel is rendelkező készülékek amerikai toplistájában az iPhone kivételével nem sok izgalmas versenyzőt találhatunk:

1. LG VX8300
2. Samsung SGH A707
3. Motorola RAZR V3M Silver
4. Apple iPhone, 8 GB
5. Motorola KRZR K1M

Felmerül a kérdés, vajon mit hoz a 2008-as év. A várakozások szerint folytatódik a kimért, fontolva haladó készülékfejlesztés, ahol csak egy-egy nagyobb meglepetés, mint az iPhone megjelenése képes a lassú váltási ciklusok felgyorsítására. Ha még egy plusz megapixel már nem hozza lázba a mobilok világát, vajon mi lehet az elkövetkező év újdonsága? Minden valószínűség szerint 2008-ban a szoftverháttér megújulása hozhat áttörést. A lassan évek óta indulási nehézségekkel küzdő 3G megoldások új lendületet kaphatnak, ha egységes, vagy legalábbis elfogadottabb és kölcsönösen kompatibilis platformot kapnak, például a tavasszal érkező Google Android személyében. Így nem kellene attól tartanunk, hogy ismerősünk más márkájú mobilja nem teljesen kompatibilis üzeneteinkkel, és egyben megnyílna az út a szélesebb körű mobilreklámok előtt, ami komoly bevételi forrást jelenthetne az egész üzletág számára.

Kulcsszavak: trend mobilszolg

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05