A CES soha nem volt még erősebb! - Interjú Shawn DuBravackal, a CES gazdasági szakértőjével

forrás Prim Online, 2007. december 26. 11:12

Elindult a visszaszámlálás a 2008-as CES-ig, hiszen január 7-én kezdődik a legújabb szórakoztatóelektronikai újdonságokat felvonultató esemény. Shawn DuBravac, a CES gazdasági szakértője trendekről és a vásár jövőjéről nyilatkozott.

- Szinte elképzelhetetlenül megváltoztatta életünket az információtechnológia, ami minden vállalat munkájára és gondolkodásmódjára hatással van. Véleménye szerint mennyire sikeresen tudják adaptálni a vállalatok az ICT modelleket?

- A vállalatok folyamatosan keresik az új technológiai lehetőségeket. Az Egyesült Államokban a háztartások több mint fele rendelkezik már széles sávval, 75 százalékuknak van széles sávú internetkapcsolata. A fogyasztói és szórakoztatóelektronikai eszközök által a felhasználók bárhonnan, bármikor összekapcsolódhatnak munkahelyükkel. A vezeték nélküli eszközök óriási mértékben hódítanak teret, a vállalatok pedig folyamatosan keresik azokat a lehetőségeket, amik eszközeik élettartamának növekedését és a funkcionalitást szolgálják.

- Az internetforradalom még a rézhuzalok idején kezdődött, amelyet azonban viszonylag gyorsan felváltott a száloptika. Manapság egyre gyorsabban térünk át a vezeték nélküli kommunikációra. Ön szerint a vezeték nélküli kommunikáció teljesen felváltja a száloptikát? Milyen változást lát az elkövetkezendő 5 évre?

- A vezeték nélküli kommunikáció szerepe rendkívül nagy, különös tekintettel a világ fejlődő részein, ahol a vezeték nélküli technológia szinte átugorja a vezetékes infrastruktúrát. A vezeték nélküli technológia nem szükségesen helyettesíti a száloptikai vagy a réztechnológiát, de áthidaló megoldást kínál azokban az esetekben, ahol nem a száloptika a megfelelő megoldás. A mobilitás fontossága soha nem látott méreteket ölt, és például Indiában a növekedés egyértelműen betudható a vezeték nélküli technológiák térhódításának.
    A vezeték nélküli technológia például Törökországban is rendkívül fontos szerepet tölt be. A CEA (Szórakoztató Elektronikai Szövetség) nemrégiben készült tanulmánya szerint óriási szükség lesz a mobileszközökre Törökországban az elkövetkező 3 évben. 2010-ig a mobiltelefonok, laptop és notebook számítógépek és webalapú mobileszközök iránt mutatkozik a legnagyob kereslet, ami erősíti a vezeték nélküli technológia fontosságát.

- Hogyan prognosztizálja az otthoni televíziózás és audiorendszerek jövőjét? Mikorra jósolja a 3D rendszerek elterjedését?

- Az Egyesült Államokban a felhasználók egyre inkább az otthoni szórakozást részesítik előnybe. Az USA-ban a háztartásokban megtalálható televíziókészülékek 30 százaléka képes HD technológiára. A CES-en számos vállalat mutatja be HD rendszerű technológiáját.

- Világszerte ‘mekkora’ a szórakoztatóelektronikai piac? Ön szerint melyik ország, vagy melyik régió ugrik ki a közeljövőben? Netán Kína?

- Világszerte a szórakoztatóelektronikai piac körülbelül 618 milliárd dollár értékű. Az előrejelzések szerint 2008-ban ez 8 százalékkal növekszik, mintegy 667 milliárd dollárra. A világpiaci részesedésből az Egyesült Államok és Nyugat-Európa körülbelül 23 százalékot tesz ki, mindemellett más országok is nagyon gyorsan növekednek. Ázsia és Óceánia, Kína vezetésével várhatóan 11 százalékkal növekszik. A 2008-as ázsiai növekedés (Japán kivételével) a világ össznövekedésének várhatóan 40 százalékát teszi majd ki.

- Kínában gyártatni az alacsony gyártási költségek miatt nagyon előnyös. Ön szerint a szórakoztatóelektronikai eszközöket tekintve az alacsony előállítási költségek a minőség rovására mennek?


- Azért Kína mellett sokkal több érv szól, mint az alacsony gyártási költségek. Kína csak egyetlen eleme egy sokkal szélesebb ellátási láncnak. A szórakoztatóelektronikai piacot a felhasználók igénye és a technológiai eszközök által elérendő cél hajtja előre. Az ár is természetesen fontos összetevő a felhasználók számára, mégis a legfontosabb ismérv, ami alapján a fogyasztók megválasztják a terméket, az a termék minőségi jellemzője. A CEA egy korábbi tanulmánya szerint a fogyasztók az online vásárolt szórakoztatóelektronikai termékek 88 százalékát a termék jellemzői miatt vásárolták meg. Hasonlóan magas, mintegy 80 százalékot tesz ki azok aránya is, akik üzletben a terméket annak minőségi paraméterei miatt vásárolták meg. A termékekkel kapcsolatos pozitív vélemény is nagyon fontos, hiszen ugyanebben a tanulmányból kiderül, hogy az online vásárlók 74 százalékára van befolyással a termékről hallott pozitív vélemény.

- Az iparághoz kapcsolódó vásárok általában jól jelzik a fogyasztói trendeket. Hogyan vetíti előre a CES jövőjét a következő 5 évben?


- A Nemzetközi CES soha nem volt még erősebb. A 2008-as Nemzetközi CES a legnagyobb valaha bármelyik kontinensen megtartott technológiai rendezvény lesz. Sikerült a Nemzetközi CES-t úgy pozicionálni, hogy a szórakoztatóelektronika trendjének meghatározója legyen. Trendbeli változás, hogy 2006-tól például már a félvezető ipar temékei fogyasztói termékek lettek. A félvezető ipar sokáig a vállalatokra fókuszált, de az igényekben történt eltolódás következtében jelenleg a fogyasztói szegmens került a középpontba. A vállalati és fogyasztói piac közötti vonal kezd elmosódni, hiszen a fogyasztók egyre inkább olyan megoldásokat keresnek, amely révén szinte átmenet nélkül összekapcsolódhat munkájuk a szórakozással.

Kulcsszavak: CES trend

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05