Ötödével bővült az amerikai online kereskedelem

Kiss Ádám Zoltán, 2008. január 2. 12:14

A mostani ünnepi időszakban az USA-ban a gazdasági visszaesés mellett is 19 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolítottak le az online kiskereskedők, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

A comScore adatai szerint 2007 november 1. és december 27. között az Egyesült Államokban 28 milliárd dollárra rúgott az online kereskedelem, ami majd ötödével több, mint egy évvel korábban. Ez figyelemreméltó bővülés, mivel az elemzők szerint az amerikai gazdaság gyengélkedik. Ez részben a kedvező adatokon is meglátszik, ha figyelembe vesszük, hogy a tavalyi adat 26 százalékkal volt jobb az egy évvel korábbi, 2005-ös mutatóknál. Érdekes pontja az elemzésnek, hogy a comScore szakértői szerint az időjárás milyen komoly hatással van az online kereskedelemre. A 19 százalékos dicséretes, de összehasonlításban már nem olyan kiemelkedő javulás többek között azért lehetett ilyen visszafogott, mert az USA nagy részén meglehetősen enyhe volt az időjárás novemberben, így sokan inkább a bevásárlóközpontokba mentek, és személyesen intézték a vásárlást. A hidegebb időszakokban jellemzően többen választják a házhozszállítás kényelmét kínáló internetes bevásárlást. Ezzel együtt, a most november 22-re eső Hálaadás ünnepén 21 százalékkal volt nagyobb a forgalom mint 2006-ban, ami bíztató eredmény, különösen az amerikai kölcsönpiac bedőlésének fényében.

Kulcsszavak: trend e-commerce

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05