Tanulmány az európai roaming-tarifák csökkenéséről

forrás Prim Online, 2008. január 17. 11:00

A nyáron életbe lépett európai roaming-rendelet nyomán az Európai Unió országaiban jelentősen csökkent mind a roaming-hívások kezdeményezésének, mind fogadásának kiskereskedelmi ára, közölte az Európai Szabályozók Csoportja (ERG) csütörtökön, amikor közzétette első vizsgálatának eredményeit.

2007 harmadik negyedévében az előző negyedévihez képest a roaming (barangoló) hívások indításának átlagos bruttó kiskereskedelmi ára 69 eurócentről* 62 eurócentre, a roamingoláskor fogadott hívások átlagos kiskereskedelmi ára pedig 0,34 euróról 0,30 euróra csökkent.

Az eredményeket értékelve Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke, aki 2008-ban egyben az ERG elnöki posztját is betölti, elmondta, hogy az árcsökkenés valódi mértéke csak a negyedik negyedévi adatokból lesz igazán látható, hiszen az Eurótarifa nyár végi bevezetése a harmadik negyedévi adatokban még csak részben éreztethette hatását.

Az EU-ban a roaming-hívások árszabályozása az Európai Bizottság javaslata alapján, az Európai Tanács és a Parlament együttdöntési eljárása nyomán 2007. június 30-án lépett életbe. A döntés szerint a roaming-hívások indítása legfeljebb nettó 0,49 euróba, fogadása pedig legfeljebb 0,24 euróba kerülhet.

Az EU tagállamok mobilszolgáltatóinak az új árakat legkésőbb 2007. szeptember végétől, azaz a harmadik negyedév végétől kellett alkalmazniuk. A legtöbb szolgáltató – így a három magyarországi is – már előbb életbe léptette az új árakat, így azok részben már beépültek a harmadik negyedévi adatokba.

A június 30-án érvényes 246,15 Ft/euró árfolyamon forintra átszámított új árak hatására a magyar fogyasztók már a harmadik negyedév átlagában is 12,69 százalékkal olcsóbban indíthattak és 12,65 százalékkal alacsonyabb áron fogadhattak hívásokat roaming-környezetben, míg ezek az átlagok az uniós szinten 10,14, illetve 11,76 százalékkal csökkentek.
 



A hírközlési piacok szabályozó hatóságainak európai szövetsége vizsgálta a nem szabályozott, adatforgalmi és SMS díjakat is. Ezekben többnyire szintén jelentős árcsökkenés volt megfigyelhető, de az adatok szerint több európai szolgáltatónál is emelkedtek az SMS-tarifák a vizsgált időszakban.



Pataki Dániel közölte, az ERG 2008-ban a munkaprogramja szerint kiemelten figyeli az SMS- és más adatforgalmi tarifák alakulását, és a Bizottsággal együttműködve mindent megtesz annak érdekében, hogy a fogyasztók mihamarabb profitáljanak az egységes elektronikus hírközlési piac biztosította előnyökből. Az ERG félévente végez adatgyűjtést, hogy az európai díjak változása pontosan követhető legyen. Ez szolgáltatja majd a lehető legpontosabb adatokat a roaming-rendelet ez év végén esedékes bizottsági felülvizsgálatához.

Az ERG vizsgálata kiterjedt a több mint 150 európai hálózatüzemeltető és szolgáltató által megajánlott beszédcélú, SMS és adatátviteli roaming-tarifákra, beleértve az Unión kívül igénybevett roaming-szolgáltatásra is.



Az ERG közleménye szerint az egyes nemzeti szabályozó hatóságok megerősítették, hogy a szolgáltatók megfeleltek az EU-rendelet átláthatósági követelményeinek a tarifa-opciókkal és a személyre szóló tarifa-információk valós idejű hozzáférésével kapcsolatosan egyaránt.

Az ERG legközelebb a 2007. október 1-től 2008. március 31-ig tartó időszakot fogja vizsgálni és az eredményeket várhatóan nyáron teszi közzé.

Kulcsszavak: NHH roaming EU

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09