Óriás növekedés a konzolpiacon

Kiss Ádám Zoltán, 2008. január 19. 08:18

Az USA videójáték piaca 2007-ben elképesztő mértékben, majd felével bővült, ami még lenyűgözőbb, ha figyelembe vesszük, hogy dollár tízmilliárdokat megmozgató ágazatról beszélünk.

Az NPD elemzőcég adatai szerint az USA konzolpiaca legalább 43 százalékkal nőtt a tavalyi év során, ami rekord bővülést jelent a 2006-os év szintén szerénynek nem mondható 13,5 milliárd dolláros bevételéhez képest. A néhány évvel ezelőtt még érdekes, de talán ígéretes perifériának tekintett szektorról az elemzők annak idején úgy nyilatkoztak, hogy 2010-re talán eléri a 20 milliárd dolláros forgalmat világszerte. Az elmúlt évről globális forgalmi adatok még nem láttak napvilágot, de az amerikai értékesítések alapján biztosra vehető, hogy ezt az értéket bőven túllépte a piac már 2007-ben. A konzoljátékok sikere mögött több tényező is található. A ténylegesen megfogható elemek között van az új játékgépek megjelenése, mint a Sony Playstation3, vagy a kicsivel régebbiek felfutása, mint a Microsoft Xbox 360, valamint számos új játék megjelenése is. Ez utóbbiak jól mutatják a konzolpiac felértékelődését, míg néhány éve csak remélni lehetett egy PC-s játék megjelenését videojátékon, ma már fordított a helyzet. A legújabb játékok rendkívül rosszul szerepeltek a PC-szektorban, míg ugyanazon fejlesztések dollármilliókat hoztak a konzolok piacán. Az egyik legnagyobb dobás azonban 2007-ben a relatíve olcsó Nintendo Wii megjelenése volt, mely a két nagy párharca közben nevető harmadikként olcsóbb hardverével, de nagyszerű játékélményt nyújtó szoftvereivel besöpörte a piac egy jó részét. A tavalyi amerikai 17,9 milliárd dolláros éves forgalom mögött azonban technológiai változások is megjelentek, mind hardver részről, mint a nagyfelbontású DVD egységek megjelenése a gépeken, mind szoftver részről, mint az online többjátékos üzemmódok nagyobb mértékű támogatottsága.

Kulcsszavak: trend játék

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05