Jövőre jön a Windows 7?- megjelentek az első Screenshotok

Genda Csongor Zoltán, 2008. január 25. 18:22

Az eddig rendelkezésünkre álló információk alapján azt gondolhattuk, hogy a Windows Seven 2010-ben kerül forgalomba, egyes hírforrások azonban tudni vélik, hogy a Microsoft már jövöre piacra dobja a Vista-utódot.

Az apcmag.com portál értesülései szerint a felhasználóknak nem kell 2010-ig várniuk az új Microsoft operációs rendszerre, mivel a vállalat már 2009 második felében (feltehetőleg az év vége fele) kiadja a Windows 7-et. A redmondi válllat az új szoftver legelső tesztverzióját, a Milestone 1-et már eljuttatta néhány partneréhez, az M2 érkezése tavaszra tehető, ezt pedig követi majd a 3-as számozású "mérföldkő" valamikor a nyári hónapokban. A Beta és Release Candidate változatokról egyelőre nincs hír, az RTM, tehát a kiadásra jelölt verzió azonban már kijön a jövő év második felében.
Időközben az egyik kínai portálon felbukkantak a Windows 7 M1-ről készített első Screenshot-ok. Ezeket itt tekinthetik meg az érdeklődők.

Kulcsszavak: Windows Microsoft Windows 7

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09