MVM-cég az internetes áramkereskedelmi piactér működtetésére

MTI Sajtóadatbank, 2008. július 2. 09:34

A Magyar Villamos Művek Zrt. a meglévő internetes áramkereskedelmi platformjának, az MVM Piactérnek a működtetésére 120 millió forint jegyzett tőkével Powerfórum Zrt. néven társaságot alapított - jelentette be Mártha Imre, az MVM vezérigazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. A jegyzett tőke döntő hányadát a meglévő kereskedelmi rendszer apportja teszi ki.

Az új társaság felügyelő bizottságának tagjaivá a piaci szereplők képviselőit választották, a testület elnöke Bakács István, az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának tagja lett. A testület független az MVM-től, nincs egyetlen olyan tagja sem, aki a döntően állami tulajdonú áramcéghez közvetlenül köthető. Bakács István szerint az önálló cég növeli a piac működésének átláthatóságát. Magyarázata szerint a jövő a regionális áramtőzsde, de vélekedése szerint arra még sokáig kell várni. Szerinte a magyar villamosenergia-tőzsde kialakítása és működtetése drága és költséges egy ilyen kis piachoz mérten.

Az MVM Piactér - mostantól www.powerforum.hu - a potenciális szerződéses partnerek megtalálásának tere, a magyarországi áramkereskedelem egyik meghatározó tényezője. Ezen a kereskedési rendszeren cserélt gazdát 2007-ben a felhasználás több mint 10 százaléka, 4.347 gigawattóra villamos energia, mintegy 73,4 milliárd forint értékben. A jelenleg regisztrált 61 szereplő közül 39 kereskedő, nyolc áramtermelő, hat feljogosított fogyasztó, valamint a Mavir mellett hét külföldi kereskedő. A résztvevők név nélkül licitálnak fél órás ajánlati kötelezettséggel, de a rendszer a szerződéskötést már nem végzi el. Mártha Imre elmondta, a 2003 óta működő piactéren még nem fordult elő, hogy ne kötötték volna meg a partnerek a szerződést. Ha ilyen megtörténne, akkor azokat a résztvevőket a teljesen ingyenes kereskedési lehetőségből kizárják.

Az MVM vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a rendszer alacsony költséggel működik, nagyon rugalmas, a működése mindenki számára átlátható. Nincs standardizált termék, bármilyen termékre, bármilyen időszakra, bármilyen termékstruktúrára lehet ajánlatot tenni, ezért népszerű. Nemcsak a legnagyobb magyarországi kereskedelmi platform, hanem a leglikvidebb is. Mártha Imre szerint akár egy közepes méretű vállalkozásnak is érdemes regisztrálnia, már csak azért is, hogy az áram piaci árát figyelemmel kísérhesse.

Arra az újságírói kérdésre, hogy kevés-e az áram, Mártha Imre azt válaszolta, hogy versenyképes termékből nincs elég. Bakács István ehhez hozzátette: Magyarországon valójában kínálat van, csak kérdés, milyen áron.

A Powerfórum Zrt. felügyelő bizottságának tagja Bakács István mellett Bertalan Zsolt, a Mavir Zrt. igazgatója, Felsmann Balázs energetikai szakértő, Hornai Gábor, a Magyar Villamoselenergia-kereskedők Egyesületének elnöke, Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. elnöke, Varga Sándor, a BC-Energiakereskedő Kft. ügyvezető igazgatója, és Vigassy Csaba, a Magyar Energia Hivatal képviselője. A társaság operatív irányítását pedig Lovas Győző látja el, aki a rendszer fejlesztését és működtetését korábban is felügyelte.

Kulcsszavak: MVM onlineszolg e-commerce

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05