A szakértő szerint nem létezik ellophatatlan adat

MTI Sajtóadatbank, 2008. szeptember 26. 08:45

Illúzió, hogy létezne olyan adat, amelyet ne lehetne ellopni, de ennek kockázatát lehet csökkenteni - mondta Keleti Arthur, az Informatikai Biztonság Napja 2008 elnevezésű budapesti konferencia főszervezője.

A szakember általános tapasztalata szerint az adatvédelmi kérdések alfája és omegája mindig az, hogy az ember tisztában van-e "az adatvagyonával", vagyis tudja-e azt, milyen adatot kell megvédenie, azok merre "közlekednek" az adott szervezeten belül, és hogyan tudja azokat megvédeni.

 Keleti Arthur úgy vélekedett, hogy majdnem minden szervezetnél komoly deficitek vannak e téren, ugyanis a cégek, intézmények legtöbbször nem tudják jól azonosítani a különböző adatvagyonokat, nem tudják megnevezni az adatgazdákat, vagyis azt, hogy különböző adatokért ki a felelős. A másik probléma - folytatta -, hogy az adatokat nagyon nehezen tudják kezelni, figyelemmel követni, "merre jár, járt".

 Éppen ezért nemcsak az a fontos, hogy megjelöljék az adatot, hanem az is, hogy nyomon tudják követni - fűzte hozzá; hangsúlyozva, hogy olyan esetekben, mint amilyenek például az elmúlt hetekben történtek, különösen fontos, hogy a megjelölt adatokat - tekintve, hogy azok komoly titkok is lehetnek - még zárt rendszereken belül is kövessék. Hangsúlyozta: attól, hogy egy rendszer zárt, azon belül még bármi történhet.

 Külön kiemelte, sok szervezet egyáltalán nem tudja, hol vannak az adatai, nem tudja követni, és nagyon sokan meg sem jelölik. Ugyanakkor - folytatta - a biztonsági szolgálatok nagyon jól tudják jelölni az adataikat, az viszont más kérdés, mennyire tudják követni az útjukat, amely "valóban borzasztó nehéz".

 Az államigazgatásban általános az a tapasztalat a szakember vélekedése szerint, hogy a dokumentálásig eljutnak, de informatikai biztonságukban már komoly hiányosságok vannak – valószínűleg erőforráshiány miatt.

 Az üzleti szférában álláspontja szerint ez már egy fokkal jobban működik, mint az állami szerveknél, hiszen akinek magának kell megélnie a saját költségvetéséből, az sokkal jobban odafigyel arra, hogy az ő adataihoz ne férjen hozzá senki. Keleti Arthur közölte: Magyarországon megvan az a szakembergárda, amely el tudja végezni a megfelelő adatvédelmi teendőket.

 Az Informatikai Biztonság Napját 2005 óta rendezik meg, az idei konferencia tematikája a biztonságtudatosságra épül.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05