Egy kézbe a távközlést és az informatikát!

forrás Prim Online, 2008. november 20. 18:36

Válságban különösen fontos, hogy a bürokratikus huzavonák helyett gyors és hatékony döntések szülessenek, ezért szükséges a távközlési és informatikai döntések egy kézbe adása – fogalmazták meg az „E-Magyarország, e-kormányzat” konferencia első napján a rendezvény résztvevői, kormányzati és ágazati szakemberek. Az informatikai szakma érdek-képviseleti szervei nyílt levélben fordultak a miniszterelnökhöz, melyben szorgalmazzák az infokommunikációs szektort érintő stratégia döntések mielőbbi meghozatalát.

Az infokommunikáció világában tapintható közelségbe került egymáshoz a távközlés és az informatika: az interneten keresztül zajlik már televíziós sugárzás és telefonhívás egyaránt. „Az ágazat megköveteli, hogy egységes szerkezetet alakítsunk ki az irányításban is. Aki a trendet követni akarja, ezen az úton kell mennie” – állította Baja Ferenc államtitkár, informatikai kormánybiztos a 2008. november 20-21-én Siófokon tartott „E-Magyarország, e-kormányzat konferencia nyitó előadásában.

A digitális közműrendszerek fejlesztése kapcsán az állam és a piaci szereplők közös felelősségéről is szó volt. Ennek érdekében nagyon rövid időn belül megvalósuló szakmai párbeszédet sürgettek a konferencia résztvevői, akik egyetértettek azzal, hogy a szereplőknek nem a jelenlegi tortán kell viaskodniuk, hanem annak szélesítéséért kell lépéseket tenniük.

Az előadásokhoz kapcsolódó véleményekből egyértelműen kiderült: az információs és kommunikációs technológiai (IKT) szektor egységes abban a kérdésben, hogy intenzívebbnek kell lennie az informatikai fejlődésnek Magyarországon, és ennek érdekében szívesen látnák egy kézben az informatika és a távközlés irányítását. Veres János pénzügyminiszter egy, az előadása után feltett kérdésre válaszolva kifejezte, szintén megvalósíthatónak tartja ezt a változtatást.

A kérdéssel kapcsolatban az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és az Informatikai Érdekegyeztető Fórum elnöksége nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz, amelyben ők is a mára a hétköznapi életben összenőtt, de külön irányított ágazatok együttes kezeléséért emelnek szót. 

„A konferenciát pontosan azért hoztuk létre, hogy az ilyen közös metszéspontokat megtaláljuk,  mert csak így lábalhatunk ki a gazdasági nehézségekből” – mondta Demcsák Mária, a Piac és Profit főszerkesztője, a konferencia rendezője.

A konferencia fontos kérdése az úgynevezett e-befogadás is, vagyis a Magyarországon tapasztalható, digitálisan leszakadó társadalmi rétegek felzárkóztatását célzó program, amely 2008-ban Európa-szerte kiemelt téma.

Az üzleti szféra képviseletében olyan nevek fémjelzik a rendezvényt, mint a Hewlett-Packard (HP), a Magyar Telekom, a Microsoft, a Synergon, de részt vesz a konferencián többek között az Infórum, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) is. 

Bővebb információk

 

Nyílt levél a Magyar Köztársaság Miniszterelnökéhez

A válságjelenségek szaporodnak körülöttünk. Ezek alapja nem csupán pénzügyi, hanem nemzetközi és hazai bizalmi válság, ami könnyen fordulhat a társadalmi-gazdasági folyamatok befagyásához, a fejlődés teljes leállásához, sőt a visszafejlődéshez.
Ebben a helyzetben a magyar informatikai szakma és szervezeteinek képviselői úgy látják, még inkább szükség van olyan technikai, műszaki, tudásalapú, emberi infrastruktúrára, amit az informatikai és az információs társadalmi szolgáltatások kínálnak. Az informatika a hatékonyság, az eredményesség, a ma és holnap életminőségének szolgája.
Magyarország az elmúlt években versenyhátrányt szenvedett amiatt, hogy az informatikai szolgáltatásokat csak lassan vezetett be, illetve elmaradt a magyar gazdaság legkisebb szervezeteinek informatizálása, és főként a lakosság nagy részének információs társadalmi polgárrá tétele.
Az informatika világában végbement a távközlés, az informatika konvergenciája, és folyamatosan zajlik a média e kettőshöz való csatlakozása. A modern világ új közművét az internet és az azon alapuló szolgáltatások jelentik. Ezen a területen nincs konfrontáció, a rendszerek működésének alapvető érdeke az együttműködés kialakítása. Magyarországon öt parlamenti párt harmonikus összhangban tudta létrehozni az E-befogadásügyi Eseti Országgyűlési Bizottságot, hogy az ország hátrányos helyzetének kompenzációját segítse. Most – úgy látjuk – nem csak összefogásra, hanem a döntési kompentenciák koncentrációjára, a folyamatok felgyorsítására, a kis lépések után komolyabbak megtételére van szükség.
A magyar informatikai szervezetek hangsúlyozottan kérték és kérik azt, hogy a távközlés is kerüljön az informatikai kormánybiztosság irányítása alá. Ezt a kívánságunkat támogatja az e-Magyarország, e-Kormányzat konferencia közönsége is.
Ez a döntés  a modernizációs programok elindulásának a záloga, amelyek úgy segítik a válságból való kilábalást, hogy olcsóbbá válik a közigazgatás, és élhetőbbé válnak a nehezedő mindennapok. Az internet, az infokommunikáció az életminőség fejlesztésének sarokköve, különösen napjainkban, a nehezedő feltételek és megélhetési lehetőségek időszakában. A ma és a holnap alapkérdése az, hogy az innovatív technológiák milyen mélységben tudják segíteni a gazdaság, a kormányzat és az emberek életének jobbra fordulását.
Négy fő irányt látunk, amit egy szakmai konszenzus, és véleményeink szerint nemzeti egyetértés is övez:

  • Állampolgárra, élethelyzetre szabott közigazgatás.
  • A társadalom internet iránti motiválása - különös tekintettel a társadalom nagy számosságát kitevő 50 feletti korosztályokra, akik számára új életminőséget teremthet az internet, ugyanakkor e generáció nem ismeri és nem használja a világháló szolgáltatásait
  • A gazdaság működésének informatikai alapokra helyezése.
  • Infokommunikációs közmű kiépítése.

Az Európai Unió kitörési pontként jelölte meg az infokommunikációt a tagországok számára. Az Unió kidolgozott informatika-politikája az e-befogadási politika, amelynek három prioritása az elektronikus közigazgatás, az idősödő és idős, valamint a fogyatékos emberek számára fejlesztendő informatikai szolgáltatások, termékek előállítása.
Napjainkban, ha informatikáról beszélünk, már nem szabad csak technológiákról, szólni, hanem emberekről és élethelyzetekről is kell gondolkodni: miképp javítgatja az állampolgárok életminőségét az olcsóbbá és egyszerűbbé váló az informálódás, a kapcsolattartás, a kereskedelem és az állam.
Válság van, most van lehetőség arra, hogy levessük a régi visszahúzó terheinket és új Magyarországot építsünk. Ha lehet, a jelenlegi döntéshozási és bürokratikus megoldásoknál sokkal gyorsabban.

Tettekben megnyilvánuló megtisztelő válaszát várja


Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és az Informatikai Érdekegyeztető Fórum
elnöksége


Siófok, 2008. november 20.



 

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05