Egyszerűsödik a vámügyintézés a fejlesztések révén

MTI Sajtóadatbank, 2009. június 18. 08:24

Egyszerűsödik a vámügyintézés az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében, 2010-ben befejeződő fejlesztések révén - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) szerdán.

A program keretében 2008. június 1. óta zajlik az "Egyablakos vámügyintézés megvalósítása" című, mintegy 2 milliárd forint költségű kiemelt projekt a Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központ vezetésével, a Vám- és Pénzügyőrség szakmai irányításával.

A programban további 8 intézmény - az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, az Országos Gyógyszerészeti Intézet - is részt vesz.

A VPOP tájékoztatása szerint az együttműködő intézmények között a vámügyintézésekkel kapcsolatos engedélyadatok átadása elektronikus kommunikációs csatornán fog megvalósulni.

A projekt megvalósításának folyamatában 2009. március végén a vámhatóság sikeres kommunikációs teszteket végzett a közlekedési és a gyógyszerészeti hatósággal. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közbeszerzési eljárás során választotta ki azokat a vállalkozókat, amelyek a jelenleg az egyablakos vámügyintézéshez kialakítandó informatikai rendszer tervezésén dolgoznak. Három konzorciumi tag - a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal - a közbeszerzési eljárások előkészítésének, illetve lebonyolításának szakaszában tart.

A Vám- és Pénzügyőrség belső erőforrások bevonásával végzi számos meglévő rendszerének módosítását, fejlesztését az APEH pedig elkészítette az igazgatási rendszertervét és erről folyamatosan egyeztet a vámhatósággal.

A fejlesztési munkák mellett több intézmény beszerezte az egyablakos vám rendszerhez szükséges hardver- és szoftvereszközöket is - közölte a VPOP.

Kulcsszavak: VPOP APEH közigazgatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09