Saját levéltári adatbázisával bővíti Egyiptom az internet arab nyelvű tartalmait

MTI Sajtóadatbank, 2009. december 17. 10:23

Megkezdte nemzeti archívumának elérhetővé tételét arab nyelven az interneten Egyiptom, miután a múlt hónapban a világon elsőként arab írású domainnevet jegyeztetett be.

A digitalizálás célja, hogy növeljék a világhálón elérhető arab nyelvű tartalmakat. Elemzők szerint a világ internetes tartalmainak jelenleg mindössze 1 százaléka van arabul.

Eddig kilenc arab ország regisztráltatott arab nyelvű elérési útvonalat, közülük Egyiptom elsőnek jegyeztette be saját internetes tartománynevét arabul (.miszr).

Tarek Kamel távközlési miniszter szerint a digitalizált archívumnak különösen akkor lesz jelentősége, ha elterjednek az arab domainnevek. "Olyan arab nyelvű tartalmat készítünk, amely digitálisan adja vissza Egyiptom hosszú történelmét" - hangsúlyozta a miniszter.

Összesen 25 millió dokumentum digitalizálását tervezi az egyiptomi Nemzeti Levéltár, amelynek honlapján máris elérhető 1 millió dokumentum.

Az internetes domainneveket ellenőrző, a kiosztott nevekkel és számokkal foglalkozó internetes társaság (ICANN) szerint várhatóan 2010-től kezdenek el működni a gyakarlatban is az arab nyelvű elérési útvonalak.

Míg a világon 300 millió arab él, az arab nyelvű tartalmak csak 1 százalékát teszik ki a világ internetes tartalmának, ami "abnormális" - mondta Rasa Abdulla, a kairói Amerikai Egyetem professzora.

A saját, nem latin betűs nyelvek használatától az internetezés további gyors terjedését várják szakértők, akiknek meggyőződése, hogy például a 77 lakosú Egyiptomban nem lenne már 50 millió embernek mobiltelefonja, ha azt nem használhatná arabul.

Kulcsszavak: internet

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09