A Chrome megelőzte a Safarit és már a harmadik helyen áll

Kiss Ádám Zoltán, 2010. január 3. 19:36

A Google új felfogású böngészője az év végi hajrában megelőzte a Safarit, ezzel már dobogós helyen áll, ami nem kis teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy alig egy éve indult útjára.

A Chrome teljesítménye 0,7 százalékos javulás volt októberről decemberre, és ebben minden bizonnyal az is jelentős szerepet játszott, hogy a Google végre elkészítette a Linux és Mac OS alá szánt változatokat is. A program megérkezése óta stabilan araszol előre, vetélytársaival egyetemben leginkább a z Internet Explorer kárára. A Microsoft szoftvere 2009 januárja óta mintegy 7 százalékot vesztett, és ez a 7 százalék leginkább a Firefox és a Chrome nyeresége lett. A Google szinte teljes karrierje az online szolgáltatásokra épül, és a jelek szerint sikerült tapasztalataikat beépíteni a Chrome-ba, mert a program a kíméletlen böngésző piacon a múlt év eleje óta megháromszorozta teljesítményét. A Chrome egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy nem csak a mögötte álló nagy nevet szeretné kihasználni, hanem valódi pozitívumokat is kínál, például nagyon gyors. Megjelenése óta szinte minden teszt során az élen végzett, és ez sok felhasználót meggyőzött. Bár az egyes változatokat tekintve a Firefox már meg is előzte az Internet Explorert, ez leginkább az IE7-ről IE8-ra történő átállásnak köszönhető, abszolút értékben a Net Applications nagy mintával készült felmérése szerint az össze Internet Explorer változat még mindig 62 százalékon áll, a Firefox a 25 százalékhoz közelít, a harmadik helyezett Chrome pedig az 5 százalékhoz.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09