Funai univerzális távvezérlő Android szoftverrel

Milkovits Gábor, 2010. január 25. 08:47

A japán Funai egy olyan univerzális tv-távirányítót mutatott be, amelyen a Google által főként okostelefonokhoz fejlesztett Android operációs rendszer fut.

A Funai választása elsősorban valószínűleg azért esett az Android-ra, mert egy érintőképernyős eszközről van szó, márpedig az Android-ot éppen ilyen kezelőfelülethez alakították ki. A 7” képernyőn a felhasználó tetszés szerint kiválaszthatja a vezérelni kívánt tévékészülék típusát egy listáról, a többi pedig már megy, mint a karikacsapás.

A Funai azonban sietett kihangsúlyozni, hogy ennél jóval többet is tud az I-Remote elnevezésű készülék. A legfontosabb, hogy az Android 1.5 platformon olyan DLNA szoftver is fut, amelynek segítségével a szabvánnyal együttműködő, helyi hálózatba kapcsolt különféle készülékek mindegyike vezérelhető. Ez azt jelenti, hogy a távirányító képernyőjén navigálva például lejátszhatjuk televíziónkon a PC merevlemezén tárolt videókat, vagy éppen internetezhetünk is. Ez utóbbit egyébként PC-összeköttetés nélkül is megtehetjük, mert az I-Remote-on van böngésző és beépített WiFi modul is.

A Funai tervei szerint a jövőben Skype internet-telefonos és videókonferencia funkcióval is ellátják majd a készüléket. A forgalmazásról egyelőre annyit lehet tudni, hogy a gyártó 300 dollár alatti áron tervezi piacra dobni az I-Remote-ot.

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09