Megújuló energiákra épül az Alcatel-Lucent nyertes pályázata

Kovács Attila, 2010. március 28. 16:53

Az Alcatel-Lucent bejelentette, hogy Alternatív energiaprogram a Globális Zöld Távközlésért elnevezésű programját győztesként hirdették ki az Európai Bizottság fenntartható energiával foglalkozó 2010. évi európai versenyén Az Alcatel-Lucent a „Piaci átalakulás – Önkéntes elkötelezettség”  kategóriában nyerte el az elismerést.

Az Alcatel-Lucent pályázata a cég vezeték nélküli távközlési bázisállomások fejlesztésére és kiépítésére vonatkozó programját vázolta fel, amely alternatív energiaforrásokkal – napenergiával, szélenergiával és üzemanyagcellákkal – működtetett technológiákon alapul. A program célja, hogy a távközlési szolgáltatók vezeték nélküli szolgáltatásai olyan területekre is kiterjeszthetők legyenek, ahol nincs kiépített elektromos vezetékhálózat, és így több mint egymilliárd olyan emberhez is eljussanak a telefonos és szélessávú kommunikációs szolgáltatások, akik számára jelenleg még elérhetetlen a gazdasági és társadalmi fejlődés e létfontosságú eszköze. Ezenkívül a program lehetővé teszi a fejlett régiók szolgáltatóinak, hogy úgy alakítsák át vezeték nélküli bázisállomásaikat, hogy azokban szerepet kapjanak az alternatív energiákhoz kapcsolódó legújabb technikai vívmányok. A program az első valóban ipari méretű, nagy rendszerekben is felhasználható megoldáson dolgozik, amelyben – becslések szerint – több mint 100 ezer olyan mobil bázisállomás lehet érdekelt, amely a 2010–2012 közötti időszakban átállhatna az alternatív energiaforrások használatára, és ezzel összességében mintegy 7 millió tonna CO2-megtakarítást érhetne el.

A program részét képezi az Alcatel-Lucent alternatí energialaboratóriuma és kísérleti állomása is, amely a világ távközlési piacának első ilyen létesítménye. A telekommunikáció és az alternatív energia világának ipari, intézményi és tudományos partnereit foglalkoztató laboratóriumban adottak mindazok a tárgyi feltételek, amelyek alkalmasak a dinamikus alternatív energiapiacon születő megoldások elemzésére, ellenőrzésére és hitelesítésére, valamint annak vizsgálatára, hogy azok mennyire felelnek meg a távközlési ágazat igényeinek. A magas szintű kutatómunkán túlmenően az Alcatel-Lucent többéves ütemtervet dolgoz ki annak érdekében, hogy távközlési ügyfelei közvetlenül megjelenésük után kiaknázhassák a legújabb alternatív energiaellátási megoldásokat, miközben egyúttal új piacot hoz létre az alternatív energiarendszerekkel foglalkozó szállítóknak.

„Az Alcatel-Lucent által kifejlesztett, megújuló energiákra épülő bázisállomások paradigmaváltást hoznak a világ telekommunikációs ágazatában. A globális informatikai vállalatok tevékenysége által érintett felek mindezt a hármas optimalizálásra (triple bottom line) épülő innováció alapjának fogják tekinteni. Az Alcatel-Lucent fenntarthatóság melletti aktív elkötelezettsége olyan megoldáshoz vezetett, amely minden piacon éreztetni fogja hatását a globális kommunikációs és internetes szolgáltatásokhoz való hozzáférés javításával,” – mondta Brad Allen elemző.Hozzátette: „Hiszünk abban, hogy teljes kiépítésük után ezek a bázisállomások a megújuló energiákra épülő alkalmazásokban rejlő lehetőségek közösségi mintái lesznek, amelyek hozzájárulhatnak a fenntartható energiaellátási technológiák további fejlődéséhez.” 
 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05